Már negyedmilliárdos bevételnél a Tenet

2020. szeptember 21., 12:27
ma7 | MTI

Christopher Nolan Tenet című sci-fijére már világszerte több mint 250 millió dollárért váltottak jegyet a nézők. Ennek zöme, több mint 200 millió dollár azonban a nemzetközi piaci bevételekből származik - számolt be róla a Variety.com.

Tenet
Fotó: Facebook / Tenet

A filmet harmadik hete játsszák Észak-Amerikában. A hétvégén 4,7 millió dollárral növelte amerikai és kanadai jegybevételeit, amelyek ezzel elérték a 36,1 millió dollárt.

Bár Amerikában a mozik 70 százaléka már kinyitott a pandémia után,

a két legfontosabb piac, New York és Los Angeles filmszínházai azonban még mindig zárva tartanak.

A multiplexek pedig erősen csökkentett számú közönséget tudnak csak fogadni, hogy betartsák a távolságtartási szabályozást.

Paul Dergarabedian iparági elemző türelemre intett, mint mondta,

eltart még egy ideig, amíg az ágazat talpra áll.

A hétvégi észak-amerikai toplistán a Tenet után 1,6 millió dolláros jegyeladással Az új mutánsok című sci-fi áll, a harmadik helyre pedig az Infidel című thriller került 1,5 millió dollárral. Russell Crowe thrillere, a Téboly ezen a hétvégén 1,3 millió dollárral növelte bevételét, az ötödik helyen pedig a The Broken Hearts Gallery című romantikus vígjáték került a toplistára 800 ezer dolláros jegyeladással.

Kövesse facebook oldalunkat is!