2018. február 7., 10:25

Ma kezdődik a 4. Magyar Filmhét

BUDAPEST. Szabó István 1979-ben készült Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét szerdán a 4. Magyar Filmhét a budapesti Corvin moziban. Az Oscar- és Kossuth-díjjal, valamint a nemzet művésze címmel is elismert alkotót a Bizalom operatőre, Koltai Lajos fogja köszönteni.
201802071027410.fh18_bpfilm_700x300.jpg

A filmhéten idén 150 alkotást láthat a közönség, köztük olyan dokumentumfilmeket, tévéfilmeket, kisjátékfilmet és animációkat is, amelyeket korábban csak a televízió sugárzott. A vetítésekre a közönség kedvezményes áron válthat jegyet.   

Az idei versenyprogramban öt kategóriában összesen 131 alkotás, 18 tavaly bemutatott nagyjátékfilm, 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel.   

A Magyar Filmdíjak jelöltjeit vasárnap jelentik be a mustra Facebook oldalán. Az ünnepélyes átadógálát idén nem közvetlenül a filmhét után, hanem később, március 11-én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett munkák közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott alkotások és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd.   

Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.