2023. december 27., 19:42

Ma 75 éves a Cyrano de Bergerac és a Zöld kártya sztárja, Gérard Depardieu

December 27-én töltötte be hetvenötödik életévét Gérard Depardieu Golden Globe- és César-díjas francia színész.

Gérard Depardieu
Fotó: TASR/AP

Egy Chateauroux nevű kisvárosban született hatgyermekes munkáscsaládban. A szegénység, az alkohol, a sok gyerek állandó feszültségforrás volt a szülők között, ezért a kis Gérard inkább a barátaival lógott.

A beszédproblémákkal küszködő, nehezen kezelhető gyerek az iskolától tizenhárom éves korában búcsút vett,

ezután volt nyomdászinas, kabinos a Riviérán, közben cigarettával, alkohollal seftelt. 2014-ben megjelent Ez már csak így volt című önéletrajzi könyvében mellbevágó őszinteséggel beszélt arról, hogy fiatalon áruba bocsátotta testét más férfiaknak, halottakat fosztott ki, és egyéb bűncselekményekből tartotta fenn magát, a törvénnyel is többször összeütközésbe került.

Az elkallódástól egy homoszexuális színházi tehetségkutató „mentette meg”, aki finanszírozta színiiskolai tanulmányait.

Élete első filmszerepét 1966-ban a Hippi és a cicus című rövidfilmben játszotta.

Az igazi áttörést Bertrand Blier 1974-es Tojástánc című alkotása jelentette, amelyben Patrick Dewaere és Miou Miou voltak társai.

Több neves filmrendező is felfigyelt a vagány és kissé szertelen fiatalemberre: 1976-ban Marco Ferreri Az utolsó asszony, majd Bernardo Bertolucci a Huszadik század című filmjében már főszerepet bízott rá.

Népszerűsége gyorsan nőtt,

ami - sokrétű tehetsége mellett - alkalmassá tette arra, hogy a nehezebben befogadható alkotásokat, például Marguerite Duras rendezéseit is közelebb vigye a nagyközönséghez.

Ezzel párhuzamosan játszott könnyedebb filmekben (Balfácán, Balekok, Négybalkezes), majd Francois Truffaut-val forgatta Az utolsó metrót és a Szomszéd szeretőket. A nyolcvanas évek olyan nagy szerepeket hoztak számára, mint Andrzej Wajda Dantonja, majd Rodin a Camille Claudel című filmben.

1990-ben két filmmel is az érdeklődés középpontjába került: a Jean-Paul Rappeneau rendezte Cyrano de Bergerac címszereplője s ugyanakkor az amerikai Zöld kártya sztárja is volt. A Cyranóért megkapta a Cannes-i Filmfesztivál legjobb férfi alakításért járó díját, a César-díjat, és Oscarra is jelölték.

Az ezerarcú színész több kosztümös filmben is emlékezetes alakítást nyújtott (1492: a Paradicsom meghódítása, A vasálarcos, Nyomorultak, Minden reggel, Dumas, Raszputyin), de a könnyedebb műfajokban is valósággal lubickol szerepeiben: játszott a 102 kiskutyában, ő volt Obélix az Asterix-filmekben, valamint a Balhé és a Pofa be krimi-vígjátékok ütődött, kétbalkezes bűnözője is.

2023-12-27-gerard-depardieu-03
Fotó:  TASR

A 2010-es évek filmjei közül kiemelkedik a Nem beszélek zöldségeket, az Ang Lee rendezte Pi élete, vagy a Senki sem tökéletes című vígjáték, amelyben Catherine Deneuve volt a partnere, akivel számos filmben játszott már együtt (Az utolsó metró, Szeretlek benneteket, Született feleség). A francia színész hazánkban is szerepelt, 2014-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok Háry János előadásában Napóleon szerepét alakította.

Depardieu több rangos kitüntetés birtokosa:

1980-ban és 1990-ben César-díjat kapott, 1983-ban övé lett a montreali filmfesztivál, 1985-ben a velencei filmfesztivál legjobb férfialakításának díja. 1990-ben Golden Globe-díjat, 1991-ben a londoni filmkritikusok díját, 1996-ban Arany Kamera-díjat kapott, és a Becsületrend lovagjává nevezték ki. 1997-ben a velencei filmfesztiválon életművéért díjat kapott, 2001-ben a fajgyűlölet ellen szót emelő filmszerepekért az UNESCO aranyérmével tüntették ki, 2011-ben a lyoni filmfesztiválon életműdíjjal jutalmazták.

2023-12-27-gerard-depardieu-04
Fotó:  TASR

Kikapcsolódásként borászkodik, több étterme van Párizsban, Belgiumban és Moszkvában is. A finom nedűket ő sem veti meg, ittas vezetés miatt több ízben is meggyűlt a baja a rendőrséggel.

Magánélete, a nőkhöz és az iváshoz fűződő kapcsolata mindig hálás téma rajongói és a bulvársajtó számára.

Első feleségétől született Julie lánya és 2008-ban elhunyt Guillaume fia, és van két házasságon kívül született gyermeke is. Hosszú évekig a színésznő Carole Bouquet élettársa volt, 2004 óta Clementine Igou amerikai írónő a párja.

Az utóbbi években nem elsősorban színészi teljesítménye, sokkal inkább közéleti „aktivitása” és a szexuális zaklatással kapcsolatos vádak miatt szereplője a híreknek.

2013 elején orosz állampolgárságot kapott, az útlevelet személyesen Vlagyimir Putyin elnöktől vette át, akivel baráti kapcsolatot ápol, döntésének a francia adószabályok megkerülése volt az oka. Orosz állampolgárként a mordvinföldi főváros, Szaranszk lakosaként jegyezték be, ahol 2016-ban róla elnevezett kulturális és moziközpontot avattak fel. Többször járt Csecsenföldön is, ahol díszpolgári címet és nem mellékesen egy ötszobás grozniji lakást is kapott. Ukrajnából viszont 2015-ben kitiltották, mert a Krím-félsziget orosz annektálása után kiállt Putyin mellett. 2022-ben viszont már bírálta az orosz elnök „elfogadhatatlan őrült eltévelyedéseit”, és három párizsi koncertjének bevételét az ukrajnai áldozatoknak ajánlotta fel.

2023-12-27-gerard-depardieu-02-ap
Fotó:  TASR/AP

2018 augusztusában szexuális zaklatás és nemi erőszak ügyében indított nyomozást ellene a párizsi ügyészség, mert egy huszonkét éves színésznő azzal vádolta meg, hogy a színész párizsi otthonában szexuális támadást követett el ellene. Az ügyet egy év után ejtették, de 2020-ban újraindult a nyomozás, idén tavasszal pedig 13 nő közösen vádolta meg Depardieu-t szexuális zaklatással és erőszakkal egy oknyomozó cikkben. Az év végén egy televíziós dokumentumfilmben olyan felvételeket mutattak be, ahol obszcén és szexista megjegyzéseket tesz a nőkre, és egy spanyol újságírónő is feljelentette nemi erőszak miatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.