2011. július 1., 21:24

Kristályglóbuszt kapott Judi Dench

KARLOVY VARY. A Charlotte Bronte világhírű regénye alapján készült Jane Eyre című, brit film vetítésével péntek este ünnepélyesen megnyílt a 46. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban.

 A kilencnapos filmszemlén több mint 200 alkotást láthatnak az érdeklődők. A filmek közül több mint hatvannak Karlovy Varyban lesz a világ-, illetve nemzetközi premierje.  A versenyprogramnak és a legkiemelkedőbb fesztiváli eseményeknek helyt adó Thermál szállóban a vendégek között volt Václav Klaus cseh köztársasági elnök és felesége is. A legnevesebb vendégek a történelmi Pupp szállodából a fürdővárosi sétányokon keresztül parádés nyitott kocsikon érkeztek a Thermálba.

Judi Dench, a Jane Eyre film egyik főszerepét (Fairfax asszony) alakító brit színésznő a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért a megnyitón életműdíjat, Kristályglóbuszt kapott. A vendégek között jelen volt Cary Fukunaga, a film amerikai rendezője is.

 

A játékfilmek kategóriájában az idén 12 film szerepel. A győztes filmet egy nemzetközi zsűri választja ki, amelynek Szabó István filmrendező az elnöke. A győztes a hagyományos fődíjon, a Kristályglóbuszon kívül még 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap.

Az ide szemle újdonsága, hogy miután Karlovy Varyban felújították a nyári szabadtéri színházat, a rendezők megszervezték, hogy két-három órás késéssel ott is levetítsék a fesztivál versenyfilmjeit. "Ezek olyan filmek, amelyekhez másutt nehezen jutna hozzá a széles közönség" - érvelt Jirí Bartoska, a szemle rendezőbizottságának elnöke.

A másik versenykategóriát a dokumentumfilmek jelentik, itt a két győztesnek a hagyományos Kristályglóbusz mellé 5000-5000 dolláros pénzjutalom jár. Az egyik győztes a fél óránál rövidebb, a másik az ennél hosszabb filmek kategóriájából kerül ki.

Közép-Európa legelső filmfesztiválját 1946-ban alapították a monarchia egykori fürdővárosában, Karlsbadban, mai nevén Karlovy Varyban. A rendezvényt a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) A-kategóriásnak minősítette.

A fesztivál programját számos szekció alkotja, úgy mint játékfilmek versenye, dokumentumfilmek versenye, Látóhatárok (Horizonts), Másik nézőpont (Another View), Nyugattól keletre (East of the West), Függetlenek fóruma (Forum of Independents), a Variety kritikusainak szekciója (Variety Critics Choice), cseh filmek, de szerveznek retrospektív vetítéseket is. Néhány szekcióban magyar alkotásokat is bemutatnak.

A kilencnapos rendezvény költségei mintegy 135 millió koronát (1,5 milliárd forint) tesznek ki. Az összeg harminc százalékát az állam biztosítja. Az eredményhirdetést és a díjkiosztást július 9-én, szombaton tartják.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.