2012. október 27., 15:59

Közgyűlést tartott a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége

Fülek. Október 26-án Füleken, a Városi Művelődési Központban tartotta éves közgyűlését a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége (SZMTSZ).

  

A szervezetet 2010-ben alapították felvidéki magyar televíziósok abból a célból, hogy szakmai fejlődésükhöz keretet biztosítson, s hogy hatékonyabban követelhessék általa a teljes körű anyanyelvi tájékozódáshoz való jogot. Az SZMTSZ tavaly létrehozta a Hírek.sk portált, amely azon túl, hogy megjelenteti a felvidéki magyar televíziósok alkotásait, monitorozza a bel- és külföldi eseményeket, továbbá az oktatás, a hitélet a tudomány és a kultúra aktuális híreit. A szövetségnek jelenleg mintegy félszáz aktív tagja van.

Czibula Csaba, az SZMTSZ elnöke rámutatott: a legutóbbi, rozsnyói közgyűlés óta jelentős eredményeket ért el a szervezet, s ma már elmondható, hogy nemcsak tagjait segíti szakmai fejlődésükben, hanem a szlovákiai magyar nemzeti közösség számára is hasznos. A Hírek.sk portál Felvidéki Híradójában megjelenő tudósítások és riportok ezentúl az eddiginél nagyobb számban jelennek majd meg a magyarországi közszolgálati csatornákon. Ezt egy kétoldalú megállapodás teszi lehetővé, amit októberben írt alá az SZMTSZ és a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap, vagyis az MTVA - közölte az elnök.

Bartók Csaba, az SZMTSZ alelnöke, a Felvidéki Híradó felelős szerkesztője elmondta, hogy a közmédia vezetői példaértékűnek tartják a felvidéki televíziósok összefogását, ezért is támogatják. „Az MTVA segítséget tud nekünk biztosítani például kihelyezett továbbképzés formájában. Itt a Felvidéken fogja okítani a televíziós szerkesztőket, rendezőket, operatőröket, vágókat. Ez egy óriási segítség, nekünk erre ugyanis nincs keretünk. Olyan segítséget kapunk a magyar államtól, ami elsősorban a felvidéki magyarság épülését szolgálja”- magyarázta.

  

Bartók Csaba a közel 100 napja létrejött Kós Károly Kollégium küldetéséről is tájékoztatta a szervezet tagjait. Ennek a testületnek az a célja, hogy növelje a határon túli magyar televíziós alkotások számát, illetve javítsa az alkotók munkakörülményeit. Tizenegy tagjából hét fő a határon túli magyarságot képviseli, három fő az MTVA, egy pedig a Duna Televízió Zrt. munkatársa.

Horváth Gabriella, az SZMTSZ alelnöke, a Hírek.sk főszerkesztője sikerként könyvelte el, hogy a televíziós hírportál nézettsége folyamatosan emelkedik, január óta megkétszereződött, 100 ezerre nőtt. Másfél év alatt sok aktuális és időtálló tartalom jelent meg a felületen. Jelenleg a Hírek.sk látogatói 15 ezer szöveges hír, 18 ezer fotó és több mint kétezer videó között böngészhetnek. A portál fejlesztői új arculati elemekkel is számolnak, ez a közeljövőben valósul meg. „Talán nemsokára megjelenünk a hirdetői piacon is" - mondta a főszerkesztő.

A közgyűlés vendégei, a Szlovák Televízió és Rádió (RTV), valamint az MTVA vezető munkatársai a két közmédiában végbement szerkezeti változást részletezték, valamint a felvidéki televíziós szervezet és a szlovák, illetve a magyar közmédia közti együttműködés lehetőségeit ismertették a szervezet tagságával.

Lovász Attila, az RTV nemzetiségi adásai központjának igazgatója úgy látja, hogy létezik egyfajta szimbiózis az SZMTSZ tagok és az RTV magyar szerkesztősége között, amit mindkét fél gyümölcsözőnek tart. „Mi tudomásul vesszük, hogy a jelenlegi műsoridőnk nem tölthető fel anélkül, hogy a regionális televíziós stábokkal együttműködjünk, viszont azt is tudjuk, hogy a regionális stábok is komoly bevételtől esnének el, hogyha nem dolgoznának nekünk. Hogy ennek az együttműködésnek milyenek lesznek a pontos formái, arról a stábokkal, illetve magával a szervezettel még tárgyalásokat folytatunk” - hangoztatta.

  

A közgyűlésen az MTVA képviseletében Havasi János, Kenderessy Miklós, és Barlay Tamás vett részt. „Abban bízunk, hogy ez az összetartó és véleményünk szerint nagyon színvonalas, ugyanakkor fejlődőképes hálózat olyan tudósításokkal, kisebb riportokkal, vagy éppenséggel nagyobb dokumentumfilmekkel tudja az MTVA műsorainak palettáját növelni, amelyek korábban vagy hiányoztak, vagy nagyon kis számban kerültek képernyőre. Amikor erről a teljesen zárt láncban felálló hálózatról tudomást szereztünk, megmondom őszintén, szinte felkiáltottunk az örömtől" - fejtette ki a Hírek.sk-nak Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, a határon túli magyar kapcsolatok különmegbízottja.

Az SZMTSZ füleki közgyűlésén bővült a szövetség tagsága. Péntek óta az SZMTSZ-nek több új tagja van, köztük Elek Csaba, operatőr. „Azért léptem be a szövetségbe, hogy szakmai fórumokon is részt tudjak venni, és megismerhessem a kollégákat. Szerintem ez egy nagyon jó dolog, előre visz" - hangoztatta.

A közgyűlés résztvevői a jövő feladatairól szólva rámutattak: változatlanul követelik az anyanyelven való teljes körű tájékoztatás bevezetését a szlovákiai televíziózásban. Az SZMTSZ miként egy évvel korábban, most is kibocsátott egy nyilatkozatot, amelyben elutasítja a szlovák államnyelvtörvény azon diszkriminatív pontjait, amelyek sértik a felvidéki magyarság anyanyelven való tájékozódásának jogát.

A nyilatkozat szövege teljes terjedelmében

A szlovákiai kisebbségek alapvető joga az anyanyelven történő tájékoztatás. Ez a jog azonban csak korlátozott mértékben érvényesül az államnyelvtörvény egyes előírásai miatt. A szlovák államnyelvtörvény nem teszi lehetővé az interaktív anyanyelvű tartalmak sugárzását az országos és a lokális televíziókban. Előírja a kétnyelvűséget, amit a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége diszkriminációként és gazdasági versenyhátrányként értelmez.

Az érvényben lévő rendelkezések, beleértve a kisebbségi nyelvhasználati törvényt teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a Velencei Bizottság a Szlovák Köztársaság számára megfogalmazott ajánlásainak 86., 87., 88., 89., és 90., pontjait, amelyekben a nem államnyelven sugárzott televíziós műsorokat érintő jogkorlátozások és diszkrimináció megszüntetését javasolja.

A Bizottság hangsúlyozza, a kisebbségeket a többségi nemzettel azonos jogok illetik meg a televízióban és a rádióban folyó anyanyelvű tájékoztatás területén, bírálja azokat a jogkorlátozásokat, amelyek lehetetlenné teszik a kisebbségi nyelveken történő élő sugárzást és az interaktív műsorok készítését. A Velencei Bizottság kitér a gazdasági versenyhátrány megszüntetésének szükségességére is. A műsorok szlovák nyelvű feliratozása, valamint annak változatlan tartalmú újrasugárzása jelentős többletkiadásra kényszeríti a kisebbségi tévéstúdiókat, s ez versenyhátrányt jelent a kizárólag államnyelven sugárzó televíziókkal szemben. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy újabb évekre, vagy évtizedekre érvényben maradjanak ezek az európai szinten példátlan diszkriminatív törvényi rendelkezések, amelyek akár 40 százalékban is növelik a nem államnyelven, pl. magyarul gyártott és sugárzott műsorok költségeit. A korlátozásokat a magyar nyelvű televíziózás szándékos elsorvasztására tett kísérletként értékeljük. Az érvényben hagyott rendelkezések azt sugallják a kisebbség tagjai számára, hogy anyanyelvük másodrendű, nem állja meg a helyét önállóan a tájékoztatásban.

A felsorolt okok miatt a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége határozottan felszólítja a Szlovák Köztársaság kormányát, törvényhozását, valamint a kisebbségekért felelős kormánybiztost, hogy haladéktalanul dolgozzák ki a korlátozó rendelkezések megváltoztatását tartalmazó javaslatukat és terjesszék azt a Szlovák Köztársaság parlamentje elé.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.