2023. május 11., 17:02

Közép-Kelet-Európa legnagyobb virtuális filmstúdiója létesül Fóton

A Pest vármegyei Fóton épül Közép-Kelet-Európa legnagyobb virtuális filmstúdiója, a 11 millió euró értékű, 2024 első negyedévére elkészülő beruházás alapkövét csütörtökön tették le.

virtuális filmstúdió - Fót
Fotó: MTI

Tuzson Bence, a magyar Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Magyarország az utóbbi időben komoly filmipari központtá vált, London után az élen jár Európában, a filmgyártás pedig mostanra számottevő részt tesz ki az ország gazdasági teljesítményében.

virtuális filmstúdió - Fót
Fotó:  MTI

Az új virtuális technológia egyre gyorsabban terjed, így érdemes reagálni rá, a beruházásnak köszönhetően pedig Fót felkerül az

innováció térképére" is

- emelte ki az államtitkár.

Tuzson Bence kitért arra is, hogy szintén Fóton épül a Nemzeti Filmintézet stúdiója is, a két beruházás pedig jól kiegészíti egymást.

Botond Szabolcs, a kivitelező Visual Europe Group vezérigazgatója közölte, a virtuális technológia a filmgyártás jövője, a filmek majdnem 70 százalékában tervezik a használatát.

A technológia lényege, hogy a stúdióban egy ledfal háttéren jelenik meg a tartalom, amely a kamerában is látszik, és egy kamerakövető technológiával lehet mozgatni az hátteret - ismertette a vezérigazgató.

Példaként elmondta, hogy az új virtuális technológiát használták például az 1899 és a Mandalóri című sorozatban, valamint a legújabb Batman-filmben is.

Botond Szabolcs hozzátette, a technológia további előnye, hogy nem kell utazni a világban, egy stúdióban fel lehet venni a teljes filmet, ezzel pedig a produkció ökológiai lábnyoma is csökkenthető.

Vass György (Fidesz-KDNP), Fót polgármestere úgy fogalmazott, a beruházásnak köszönhetően Fót a

magyar filmgyártás fővárosává emelkedik".
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.