2012. március 30., 13:22

Komáromban lesz a Fényírók Fesztiválja

DÉL-KOMÁROM. Szombathely idén nem szerepel a Mediawave Fesztivál helyszínei között, a programok központi színtere ezúttal a dél-komáromi Monostori erőd lesz -olvasható a hírek.ma hírportáon.
A fesztivál idei szombathelyi elmaradása semmiféleképp nem jelent végleges szakítást a Mediawave és a város között. Annak, hogy idén így alakult, főként anyagi okai vannak, a város nem tudja azt a pénzügyi támogatást nyújtani, mint a megelőző két évben – mondta el Sragner László, a Mediawave Alapítvány kuratóriumának elnöke. Szombathelyen nagy léptékű kulturális beruházások zajlottak az elmúlt két esztendőben, ezek között az Iseum felújítása és a Weöres Sándor Színház épületének átépítése volt a legjelentősebb, mindezeknek a menedzselése és finanszírozása érezhetően lekötötte a városvezetés energiáit és anyagi lehetőségeit, emlékeztetett a kuratóriumi elnök.

Amellett, hogy Szombathely önkormányzata nem tudta kigazdálkodni azt a pénzt, amit korábban a Mediawave kapott, a város problémái is elterelték a figyelmet a fesztiválról. Mint a kuratóriumi elnök kifejtette: a nagy múltú nemzetközi rendezvény szervezőinek idejében meg kellett tenniük a szükséges lépéseket, ezért úgy döntöttek, hogy az idei Mediawave központi helyszíne Komáromban lesz, a Monostori erődben rendezik meg április 26. és 30. között a Fényírók Fesztiválját. A Monostori erőd egyébként hagyományos alternatív helyszíne a fesztiválnak - tudatja a hirek.ma.

Sragner László a portál beszámolója szerint szólt arról is, hogy folyamatosan tárgyalnak a szombathelyi városvezetéssel arról, hogy a jövő évtől ismét Szombathely adhasson otthont a rendezvénysorozatnak, hiszen hosszú távra akartak berendezkedni a vasi megyeszékhelyen. A kialakult helyzetért nem okolnak senkit, kompromisszumkészségüket mutatja az is, hogy a jövőben a Mediawave hajlandó betagozódni akár a hagyományos Szombathelyi Tavaszi Fesztivál rendezvényeinek sorába is.

Lazáry Viktor Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere (Fidesz) a városi közgyűlés csütörtöki ülésén arról beszélt, hogy erre az évre azt javasolták, legyen egy kétnapos vetítés a Mediawave díjnyertes filmjeiből, ám ezt az alapítvány vezetői nem fogadták el. Tájékoztatása szerint ettől függetlenül abban állapodtak meg, hogy a jövőre szólóan még a nyáron közösen kidolgoznak egy olyan koncepciót, amely jobban megfelel mind a város, mind az alapítvány igényeinek.

Azt az alapítvány vezetői is elismerték, hogy a fesztivál – noha nemzetközi elismertsége kétségtelenül megvan – a szombathelyiek körében nem váltott ki olyan nagy érdeklődést, mint amekkora mértékű támogatást a város a szervezéshez nyújtott és amilyenre számítani lehetett. Ezen szeretnének közös munkával változtatni, fűzte hozzá az alpolgármester.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.