2023. június 30., 09:42

Kezdődik az 57. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Pénteken kezdődik az 57. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek versenyprogramjában tizenegy alkotás méretteti meg magát.

Karlovy Vary filmfesztivál
Fotó: TASR/AP

Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjén kilenc nap alatt mintegy 60 ország alkotójának 143 filmjét láthatják az érdeklődők, ami kevesebb, mint az utóbbi években volt.

A bemutatandó alkotások között az idei cannes-i filmfesztivál 26 filmje is szerepel, levetítik például az Arany Pálma díjas Egy zuhanás anatómiája című alkotást is.

A megszokott 12 versenyfilm helyett idén azért csak 11 szerepel a programban, mert Kína néhány napja visszahívta összes filmjét a szemléről. A prágai sajtó szerint ez a megromlott cseh-kínai diplomáciai viszony következménye.

A versenyprogram filmjeit nemzetközi zsűri fogja elbírálni, az ünnepélyes díjkiosztót július 8-án este tartják. A fő versenyprogram győztesének a Kristályglóbuszon kívül pénzjutalom is jár.

Krystof Mucha fesztiváligazgató szerdán megerősítette, hogy a rendezvényen a korábbi hírekkel ellentétben mégis részt vesz Jiří Bartoška, a fesztivál elnöke. A neves cseh színészt, aki évtizedek óta a karlsbadi fesztivál legfőbb arca, az utóbbi hetekben súlyos vírusos megbetegedéssel egy prágai kórházban ápolták.

A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválnak idén is több sztárvendége lesz. Már a hét elején megérkezett a fürdővárosba az Oscar-díjas Russell Crowe ausztrál színész, valamint Ewan McGregor Golden Globe-díjas skót színész, rendező és producer.

A fesztiválra várják többek között Alicia Vikander svéd és Robin Wright amerikai színésznőt is. Fesztiválelnöki díjat kap Daniela Kolárová népszerű cseh színésznő. 

Tavaly a fesztiválon 453 vetítést tartottak, amelyekre több mint 121 ezer néző váltott belépőt. Az idén mozitermet rendeztek be a patinás felújított Császárfürdőben is, amely a város egyik kiemelkedő építészeti műemléke. Amennyiben beválik, a következő években már rendes fesztiválhelyszínként fog működni.

Számos filmnek Karlovy Varyban lesz a világpremierje vagy az európai bemutatója.

A korábbi évekhez képest idén megnőtt a kísérő rendezvények, elsősorban a koncertek száma. Már a pénteki nyitónapon a Thermal szálló előtt koncertezik a Morcheeba. Az ünnepélyes megnyitó után pedig Russell Crowe és zenekara, az Indoor Garden Party lép fel.

Míg az elmúlt években a nemzetközi filmfesztivál költségvetése 130-150 millió korona között mozgott, az idén ez az összeg 190 millió koronára  emelkedett - mondta Uljana Donáthová, a rendezvény szóvivője újságíróknak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.