2022. október 24., 19:44

Két magyar film is díjat nyert Luxemburgban

Csuja László és Nemes Anna egy női testépítőről szóló, Szelíd című alkotása a fődíjat, a K. Kovács Ákos rendezésében készült Branka pedig a legjobb rövidfilm közönségdíját nyerte el a 15. CinEast közép-európai filmfesztiválon Luxemburgban - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t hétfőn.

elozetesszelidfilm.jpg
Szelíd
Fotó: Reprofotó

Csuja László és Nemes Anna magyar-német koprodukcióban készült "testmelodrámájában" egy női testépítő komoly áldozatot hoz azért, hogy megnyerje a világbajnokságot. Egy röpke szerelmi találkozás azonban rádöbbenti, hogy neki is van lelke, amely - testéhez hasonlóan - megérdemli az elismerést - olvasható az NFI közleményében.

Mint írják, a vasárnap véget ért 15. CinEast filmesekből álló nemzetközi zsűrijének méltatása szerint a Szelíd rendezőpárosa "tapintattal és türelemmel egy olyan univerzumot mutat be, amely kevéssé ismert és eddig alig volt látható nagyvásznon. Az alkotás egy, az ismerttől eltérő, másik fajta szépséggel szembesíti a nézőt, és ítélkezés nélkül beleszerettünk."

A filmet először az amerikai Sundance Filmfesztiválon mutatták be, ott első magyar játékfilmként szerepelt a versenyprogramban, de vetítették a rangos Sydney-i Filmfesztiválon is. A Szelíd korábban díjat kapott a Clevelandi Nemzetközi Filmfesztiválon és a németországi Wiesbadenben rendezett GoEast fesztiválon is. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon Csonka Eszter a filmben nyújtott alakításáért a játékfilmes zsűri elismerését érdemelte ki.

A Szelíd az NFI támogatásával készült, producere Muhi András és Ferenczy Gábor (Focusfox Stúdió) volt. A film online nézhető az NFI FILMIO nevű streamingcsatornáján - írták a közleményben.

A legjobb rövidfilm közönségdíjával jutalmazott Branka a magyar-jugoszláv határ közelében játszódik 1991-ben. A címszereplő szarajevói ápolónő munkát kap egy állami kórház szülészeti osztályán, ahol az osztály főorvosa megpróbálja rávenni arra, segítsen újszülötteket kicsempészni a kórházból, majd hitesse el szüleikkel, hogy a külföldi pároknak eladott babák születésük után nem sokkal meghaltak. Az önmagát és családját is féltő lánynak élete legnehezebb döntését kell meghoznia.

K. Kovács Ákos rendezése a Salamandra Film gyártásában készült a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával, producere Gyurin Zsuzsi és Osváth Gábor volt - áll a közleményben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.