Két film, nagy siker
Csiba Dávid, Lépes Bálint és Mandák Marcell fiatal dunaszerdahelyi operatőrök, akik pár hónapja fogtak össze, hogy két egyperces rövidfilmmel benevezzenek a Forgass az életért (Shoot4Earth) nevű nemzetközi versenybe.
A tehetséges fiatalok Bertók Mátyás, a legendás dunaszerdahelyi filmes (akinek nemrégen egy premiervetítésen mutatták be nagy sikerrel Dunaszerdahelyről forgatott filmjének első részét) „producerkedése” és atyai bábáskodása mellett készítették el filmjeiket, hangzott el a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban a közelmúltban megrendezett sajtótájékoztatón.
– mondta Csiba Dávid, aki a háromtagú csapat vezetője is egyben.
A verseny kiírásában szerepelt pár megkötés, amelyek közül az egyperces időkorláton és a kötelező elemek beépítésén kívül talán az volt a legfontosabb, hogy a csapatoknak csupán 24 órájuk volt arra, hogy elkészítsék, és bemutatásra kész állapotban leadják a filmet. A jeleneteket akár mobiltelefonnal is rögzíthették, így technikai szempontból senki sem indult eleve hátrányos helyzetből. Dávid szerint az egyperces filmeknél a lényeg bemutatása amúgy is sokkal fontosabb, mint a vizualitás.
A dunaszerdahelyi csapat egy másik filmmel is készült, amely Szekszárdot, mint a „százéves borháború” városát mutatja be. A dunaszerdahelyiek itt egy Borat-szerű vicces figurával rukkoltak elő, aki a borászatáról is híres városról lényegében valótlanságokat próbál elhitetni a nézővel. Az egyperces film legbizarrabb jelenete, amikor egy kis szökőkútból valóban bor folyik…
Amíg az előző film kissé nyomasztó és elgondolkodtató, ez könnyed, és a Sacha Baron Cohen-féle humor mellett a Monty Python legjobb hagyományait is felvillantja.
– mesélte Dávid hozzáfűzve, hogy a forgatás és a filmek összeállítása rohamtempóban zajlott, hiszen mindenre csak egy napjuk volt, így hihetetlenül elfáradtak, de mégis jól érezték magukat. Mindig akadt valamilyen probléma, amit azonnal meg kellett oldaniuk, így rövid idő alatt hatalmas tapasztalatokra tettek szert.
A Bertók Video és a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége nevében Bertók Mátyás és Bíró Éva együttműködési szerződést írt alá a fiatal, tehetséges filmesek kibontakozásának támogatásáról. Kötelezték magukat arra is, hogy megpróbálnak minél nagyobb nyilvánosságot biztosítani számukra.
Mivel Bertók Mátyást első ízben kérték fel arra, hogy a versenyre biztosítson filmes csapatot Szlovákiából, a szerződő felek közös elhatározása alapján saját környezetünkből, Dunaszerdahelyről – a várost is kicsit kiemelve és láttatva – indítottak csapatot. A dunaszerdahelyi producer a későbbiekben még több fiatalt szeretne bekapcsolni a versenybe, így filmválogatókat készül szervezni.
– Első körben fontos volt a tapasztalatszerzés is számukra, az, hogy miképpen működik egy ilyen megmérettetés, a versenyzők számára milyen élményt nyújt, és ha a tapasztalatok pozitívak, akkor több csapattal is megpróbálkozunk – fogalmazott Bertók Mátyás.
– Az egész úgy kezdődött, hogy a verseny ötletgazdájától, Kindl Gábor rendező kollégámtól ajánlatot kaptam, hogy a nemzetközi rövidfilmkészítő-verseny apropóján Szlovákia egész területéről válogassuk ki a legkreatívabb fiatalokat, akiket a filmkészítés világa beszippantott.
A húsz év alatt a zsűriben világhírű producerek és Oscar-díjas rendezők foglaltak, illetve foglalnak helyet, olyanok, mint például Jiří Menzel vagy Szabó István, tehát nem akármilyen versenyről van szó – magyarázta Bertók Mátyás.
Szlovákiából első ízben nevezett be a versenybe csapat és a dunaszerdahelyiek rögtön bronzéremmel tértek haza.
Mi több, alkotásukat májusban a cannes-i filmfesztiválon is levetítették. A verseny további védnökei dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó és prof. dr. Szécsi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának dékánja.
Annak ellenére, hogy a dunaszerdahelyi csapat csupán pár hónapja állt össze, a harmadik helyezés kiváló eredmény, ráadásul Csiba Dávid, aki a filmek vágásáért is felelt, a legjobb rendező és főszereplő díját is hazavihette.
Ezen dolgozunk, és ehhez nagy örömömre szolgál, hogy találtam egy csapatot; de többet is találok, sokakkal felvettem a kapcsolatot Szlovákia egész területéről, és tudom is segíteni ezeket a fiatalokat, hogy bekerüljenek a film világába. Első lépésnek ez a cannes-i bemutató igazán biztató. Ezek a dunaszerdahelyi gyerekek három héttel a közös munka megkezdése előtt még nem ismerték egymást, majd három hét elteltével leforgatnak egy olyan filmet, amit Cannes-ban is érdemesnek találtak bemutatni – ecsetelte Bertók Mátyás.
Mi ez, ha nem viharos siker? – teszem fel a költői kérdést ezek után én is. Bízzunk benne, hogy a csapat további sikeres filmeket forgat, és teljesül Bertók Mátyás nagy álma is, hogy Dunaszerdahely és a felvidéki magyarság felkerüljön a filmvilág térképére.
Megjelent a Magyar7 24. számában.