2018. május 2., 11:56

Két díjat is elnyert A Viszkis film

Két díjat nyert A Viszkis című alkotás a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján Belgiumban: Antal Nimród filmje a szakmai és az ifjúsági zsűri elismerését is megkapta.

A viszkis
Fotó: Zsebik Ildikó

A magyar alkotás elnyerte a Zsűri kedvence (Coup de Coeur) díjat és az ifjúsági zsűri díját is Liege-ben. A belga nagyvárosban a hétvégén véget ért seregszemle 12. alkalommal vonultatta fel a legújabb és legizgalmasabb krimiket.

Mint írják, A Viszkis a közelmúlt legnagyobb közönségsikereinek egyike, a hazai mozikban több mint 330 ezren váltottak rá jegyet, és már DVD-n is kapható.

Antal Nimród alkotása Ambrus Attila életét dolgozza fel. A székely származású budapesti bankrablót a magyar rendőrség hat éven keresztül nem tudta elkapni. 13 évig tartó börtönbüntetése alatt szakmát tanult, majd új életet kezdett, ma saját kerámiamárkájából él.

A Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán és Klem Viktor főszereplésével készült film producere a Kontroll és a Kincsem című filmet jegyző Hutlassa Tamás volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.