2024. december 21., 19:40

Karácsonykor mutatja be az Ők tudják, mi a szerelem című filmet a Duna Televízió

December 26-án mutatja be az Ők tudják, mi a szerelem című filmet a Duna televízió. A Hubay Miklós színművéből készült alkotás főszerepeit Udvaros Dorottya és Blaskó Péter játssza.

Ők tudják, mi szerelem
Fotó: mediaklikk.hu

A Nemzeti Filmintézet és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciójában készült tévéfilmről Lajos Tamás producer az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta: a színdarabot, amely alapján a film készült, több éve sikerrel játsszák a Nemzeti Színházban. Rátóti Zoltán állította színpadra, aki a filmet is rendezte.

Kiemelte: akkora sikere volt a színdarabnak - amelyet születése évében, 1959-ben Tolnay Klári és Sinkovits Imre vitt sikerre -, hogy azt gondolták, érdemes belőle tévéfilmet készíteni.

Szándékuk az volt, hogy megpróbálják átmenteni azt a sikert és művészi ihletettséget, amit a Nemzeti Színház előadása adott, és egy ugyanolyan sikeres filmet készítsenek - mondta, kiemelve, hogy erre Rátóti Zoltán személye és a jeles színészgárda munkája garancia volt.

A történetről, amely 1864-ben, a franciaországi Lyonban játszódik, és Hector Berlioz romantikus zeneszerző szerelmi történetét meséli el, Lajos Tamás elmondta: fontos kérdéseket vet fel az érzelmek állandóságáról és arról, hogy valóban van-e örök szerelem, amely egy életen át elkísérheti az embert.

Kiemelte: a film elkészítése jutalomjáték volt az egész stábnak.

Felidézve a Ráckeresztúron, a Pázmándy-Brauch-kastélyban zajlott 12 napig tartó forgatást, hozzátette: az utómunkával is hamar elkészültek a színészek pontos, fegyelmezett munkájának köszönhetően.

Hangsúlyozta: hosszú évek óta először hozott létre koprodukciót az MTVA és a Nemzeti Filmintézet. Hozzátette: azóta készült már másik hasonló tévéfilmes adaptáció is - a Thália Színház Ványa bácsi című produkcióját forgatták le -, és reményei szerint folytatódni fog az együttműködés.

Az Ők tudják, mi a szerelem című tévéfilmben Udvaros Dorottya és Blaskó Péter mellett Tóth Auguszta, Tóth László, Ács Eszter, Csapó Judit és Szabó Sebestyén László is játszik. A filmet Rátóti Zoltán rendezte.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.