2011. május 12., 14:28

Jövedelmező a cannes-i Arany Pálma?

LOS ANGELES. A cannes-i Arany Pálma-díj nem feltétlenül jelent busás hasznot a mozipénztáraknál, ám számos esetben kimutathatóan hozzájárul a bevételek növekedéséhez, alkalmanként pedig kiugróan magasra tornássza azokat. A nagy hollywoodi stúdiók jellemzően nem küldenek versenyfilmet Cannes-ba, ugyanakkor jelentős kereskedelmi platformnak tekintik a fesztivált és filmvásárt termékeik európai forgalmazása szempontjából.

Michael Moore Fahrenheit 9/11 című produkciójának hatalmas lökést adott a 2004-ben elnyert Arany Pálma-díj: a dokumentumfilm több mint 222 millió dollárt söpört be forgalmazásából. A fesztivál tavalyi győztese, a Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című játékfilm ellenben alig szedett össze egymillió dollárt.

A két szélső érték között azonban - a The Hollywood Reporter honlapjának visszatekintése szerint - az utóbbi évtizedben legalább hét olyan film kapta meg az A-kategóriás nemzetközi filmfesztivál rangos filmdíját, amely a díjkiosztó után szépen megduplázta bevételeit. Mint a THR.com cikke hozzáfűzte, ez azért még nem jelenti azt, hogy az észak-amerikai jegypénztáraknál is áttörést értek volna el a cannes-i filmek.

A táncos a sötétben című Lars von Trier filmdráma például 4,2 millió dollárt keresett az Egyesült Államok és Kanada mozijaiban, miközben a világ többi táján 38 millió dollárért váltottak rá jegyet a nézők. Hasonló arányok érvényesültek 2001-ben Nanni Moretti A fiú szobája és 2006-ban Ken Loach Felkavar a szél című alkotásának forgalmazásakor.

Laurent Cantet Az osztály című drámája 3,7 millió dollárt gyűjtött be Észak-Amerikában, és ennek több mint hatszorosát (23, 3 milliót) a nemzetközi piacon. Michael Haneke Fehér szalag című filmje 2,2 millió dollárral zárta amerikai szereplését, míg másutt 20 millió dollár fölött keresett.

Roman Polanski A zongoristája a második legnagyobb bevételt érte el az utóbbi tíz év arany pálmás produkciói közül. A 2002-ben elnyert díj után 120 millió dollárra duzzadt a holokausztdráma összbevétele, igaz, ebben a későbbi Oscarok is szerepet játszhattak. "A díjnak elsősorban a francia és a japán piacra van nagy befolyása" - mondta a hollywoodi szaklapnak egy nemzetközi forgalmazási szakember a Disney Stúdióból.

A nagy hollywoodi stúdiók jellemzően nem küldenek versenyfilmet Cannes-ba, ugyanakkor jelentős kereskedelmi platformnak tekintik a fesztivált és filmvásárt termékeik európai forgalmazása szempontjából. Ezért versenyen kívül szívesen mutatják be a Croisette-en az olyan nagyszabású produkciókat, mint tavaly a Robin Hood, illetve idén A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken.

Woody Allen Midnight in Paris című legutóbbi munkáját ugyancsak versenyen kívül vetítették szerdán a cannes-i fesztivál nyitófilmjeként. Gus van Sant A nyugtalanság kora című filmjét az Un certain regard szekcióban mutatják be, míg Lars von Trier a versenyprogramban tér vissza a filmmustrára a Melancholiával. Terence Malick The Tree of Life (Életfa) című filmje szintén a cannes-i versenyről indul világhódító útjára. A Brad Pitt és Sean Penn főszereplésével forgatott produkció a THR.com értékelése szerint egy Arany Pálmával bizonyára megalapozná Észak-Amerikai sikerét is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.