2024. április 5., 14:47

Jön a harmadik Dűne film, hivatalosan is fejlesztés alatt áll

Talán sokan egyértelműnek tekintették a harmadik film mihamarabbi elkészültét az idén februárban megjelent és nagy közönségsikert arató Dűne: Második rész című kasszasiker után, de ez egészen máig egyáltalán nem volt így. 

Film
Fotó: Niko Tavernise

Dennis Villeneuve ezelőtt több ízben is úgy nyilatkozott, pihentetné kicsit ennek az Arrakis homokdűnéin játszódó, nagyszabású űroperasorozatnak a folytatását. Az előző két film hat év alatt készült el és a rendező rengeteg energiáját felemésztette, úgy nyilatkozott, a harmadik rész elkészülte előtt valamilyen más elképzelését valósítaná meg, merthogy sok filmötlet sorakozik még a rendező palettáján.

A jelek szerint azonban a Legendary Pictures-nek sikerült dűlőre (vagy inkább dűnére?) jutnia a rendezővel, bejelentették, hogy a harmadik dűne film scriptjét elkezdte fejleszteni a rendező és a stáb, az előkészítő munkálatok hivatalosan is elkezdődtek.

Ezen túl viszont Villeneuve másik vágya is sikerülni látszik, miszerint valami máshoz is hozzákezdene, mert a Dűne harmadik része mellett a Legendary Picturesnél egy másik film készülését is bejelentették: Annie Jacobsen 2024-ben Pulitzer-díjra jelölt könyvéből, a Nuclear War: A Scenario-ból készítenek filmet.

A harmadik Dűne film a második könyvet hivatott alapjául venni, a film valószínűleg a könyv címét fogja változás nélkül kapni, ami a „Dűne messiása.” Az első két film „Első rész” és „Második rész” felosztásban dolgozta fel az első, kiadástól függően kb. 600 oldalas könyvet, a Dűne messiását viszont nem lesz szükséges feldarabolni, mert méretét és cselekményét tekintve sokkal szerényebb és filozofikusabb elődjénél.

Kíváncsian várjuk, hogyan fog a stúdió és Villeneue egy ilyen regényadaptációhoz nyúlni, főleg az előző két film kaliberét tekintve, bár a film készülőben van, premierdátum egyelőre nincs, úgyhogy további kérdéseinkre egyelőre nem tudjuk, mikor kapunk választ, de bizakodhatunk, mivel Paul Atreides, a „Lisan-al-Gaib” és a fremenek szent űrháborújának elmesélése hivatalosan is folytatódni fog.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.