Jég ellen
A Jég ellen című filmet még egy meleg szobában néztem a januári télben, miközben odakint zord hideg uralkodott, és talán ezért is tudtam különösen átélni a történet hangulatát.
A film két sarkkutató küzdelmét mutatja be, akik Grönland kietlen jégvilágában próbálnak életben maradni. Nemcsak a természet erejével, hanem a magánnyal, az éhezéssel és saját kétségeikkel is meg kellett küzdeniük. Ami igazán megfogott benne, az a kitartás és az emberi akarat ereje. Akkor sem adják fel, amikor szinte minden elveszettnek tűnik. A történet azt üzeni, hogy néha a legnehezebb helyzetekben is érdemes várni és bízni. Végül éppen ez a kitartó hit hozza meg gyümölcsét, hiszen visszatérnek értük, megtalálják őket és hazajuthatnak.
Megjelent a Magyar7 2026/26.számában.