Járvány után

A történet rendkívül egyszerű, a középiskola utolsó napján a filozófiatanár úgy dönt, hogy búcsúzóként egy utolsó gondolatkísérletbe vonja be tanulóit. A diákok már rendelkeznek komoly alapokkal filozófiából, viszont itt a kísérlet során szembekerülnek egy globális katasztrófával, és a meglévő tudásukat kell újra mérlegelni a megváltozott világban. Ők atomháborút képzelnek el - felmerül a pandémia is, de az bonyolultabb lenne, hangzik el.

Minden diák húz egy cetlit, amin egy szakma neve szerepel. Ez alapján kell eldönteniük, ki az a tíz ember, aki bemehet a túlélést jelentő bunkerbe. Kiválasztják, mely képességek a leghasznosabbak.

Miután a csapatnak nem sikerült túlélnie a katasztrófát, úgy kezdtek egy új történetbe, hogy egy plusz információt kapott mindenki, ami vagy a termékenységükkel, vagy pedig karakterük egészségével kapcsolatos. Véleményem szerint ez a film legérdekesebb része, itt már nem az számít, hogy mondjuk villamosmérnök vagy orvos, hanem az is, hogy lehet-e gyermeke, vagy hogy mennyi az esélye, hogy túléli az egy évet a bunkerben. Már nem csak az a kérdés, melyek a legfontosabb szakmák az emberiség fennmaradásához vagy kultúrájának újraindításához, hanem a fajfenntartás is.

A harmadik körben pedig az osztályelső hozza meg a döntést, nem gondol arra, az elvárások szerint milyen logikát kellene követnie. Néhány döntése véletlenszerűnek tűnik, máskor pedig direkt olyan személyeket választ ki, akik eddig soha nem kerültek be a bunkerbe.

Az elmúlt hónapokban többségünk tűkön ülve várta, milyen szigorítások, döntések születtek az operatív törzsben. Nem hiszem, hogy egyedül vagyok, akiben felmerült, vajon hogyan képesek meghozni ilyen komoly döntéseket, miként képesek kizárni az érzelmeket, a félelmet, és csak a kőkemény logika mentén dönteni életekről, munkahelyekről, országok gazdaságáról.

Most nézzük végig, hogy a film gondolatkísérletének lépései hogyan jelentek meg a világunk döntéshozóinál!

Az első kör számomra azt a helyzetet idézte fel, amikor arról jöttek a hírek, életkor és túlélési esélyek alapján kell néhány országban mérlegelni, kik kerülhetnek lélegeztetőgépre. Csak a tiszta logika volt a támaszuk. Itt egy olyan szempontrendszert hoztak létre, ami nem kérdőjelezhető meg. Ha valaki húszéves, senki nem vonhatja kétségbe, hogy ne lenne fiatalabb egy nyolcvanévesnél. Tiszta rendszer, talán pont azért alkalmazzák, hogy az érzelmi oldalt, az emberit kizárják a képletből, így nincs elfogultság sem.

A második kör esetében már megjelent az érzelmi oldal is. Ez szerintem akkor játszódott le bennünk, amikor azt latolgattuk, a karantén alatt melyik családtag milyen gyakran menjen boltba. Vajon vállalhatunk-e egy egészségügyi sétát, visszaküldjük-e az alsó tagozatos gyermekünket az iskolapadba? Itt már mérlegelünk, mekkora kockázatot tudunk vállalni az előnyök tükrében.

Az utolsó szimuláció teljesen más ezekhez képest. Itt jelentkezett meg az, aminek nem lenne szabad megjelennie a mai világban, főleg, hogy életek múltak ezen a hozzáálláson.

Számomra azt a felelőtlenséget idézte fel, amikor sokan tagadták a koronavírus létezését. Amikor a fél világ krízishelyzetet hirdetett és harcolt a vírus ellen, sok helyen még azt kommunikálták a nyilvánosság felé, hogy ez csak egy influenza, nincs ok a félelemre, vagy a turizmus és gazdaság leállítására.

Hogy melyik stratégia a legeredményesebb, egyelőre nem tudhatjuk. Remélhetőleg rövid időn belül számot vethetünk, ha már leszámoltunk a koronavírussal. A film rendkívül izgalmasan, szép díszletekkel és remek színészekkel operálva boncolgatja ezt a rendkívül nehéz szituációt, nem kis csavarral a film végén. Elsősorban azoknak ajánlom a Sötétség után című filmet, akik szívesen elgondolkodnának arról, hogy egy ilyen helyzetben hogyan is születnek a döntések.