2013. április 21., 11:27

Izomagyak - Magyarok kegyeletét sérti a hollywoodi filmvígjáték?

LOS ANGELES. Izomagyak címmel egy krimi-vígjáték pályázik kétes sikerre Amerikában. A most bemutatásra kerülő film megtörtént esetet dolgoz fel, az áldozat egy magyar házaspár.

Griga Ferenc és felesége az akkor még újdonságnak számító szextelefonok rendszerének kidolgozásával gazdagodott meg, 1995-ben azonban haszonleső bűnözők elrabolták, majd kegyetlen vallatások során halálra gyötörték őket. A testeket a gyilkosok feldarabolták, így tüntették el. A különösen kegyetlen elkövetés Amerikát is sokkolta, a gyilkosok 15 éve siralomházban várják halálos ítéletük végrehajtását, most azonban kiderült, harmadik társuk is lehetett - írja a hirado.hu.

Santiago González egy másik üggyel kapcsolatban került a hatóságok elé. Egy beépített ügynök szerint azzal büszkélkedett, hogy részt vett a gyilkosságokban. Később a bíróságon ezt tagadta, ám drogcsempészettel továbbra is gyanúsítják – mondta Ferenczi András, a Bors újságírója a Ma reggel műsorában. Hozzátette: vélhetően egy bűnözői körökben bevetett büszkélkedésről lehet szó, kevés valóságalappal.

Griga Zsuzsanna, az áldozatok hozzátartozója kifejtette, hogy annak idején rendkívül alapos munkát végeztek az amerikai hatóságok, és a nyomozást vezető államügyész szerint semmiféle bizonyíték nem utalt egy harmadik elkövetőre, így ez kizárható.

A mozira vonatkozó műsorvezetői kérdésre úgy reagált: felháborító a filmkészítők érzéketlensége, nem érdekli őket, milyen sebeket tépnek fel a családtagokban. Azzal, hogy egy krimi-vígjátékot készítenek a történetből, „minimum halottgyalázást” követnek el – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: korábban szerették volna, ha egyeztetnek a készítők a családdal, ám a Paramount ezt „lesöpörte”. Nem fogom megnézni a filmet – szögezte le.

Ferenczi András szerint a magyarországi forgalmazást nem befolyásolják majd az események, egy esetleges pert pedig csak az Egyesült Államokban lehet majd indítani, azt azonban kiemelte, hogy ezzel kapcsolatban csak a film megtekintése után lehet majd tisztábban látni.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.