2013. március 25., 19:17

Ismét a Monostori Erődben lesz a Mediawave

KOMÁROM. A tavalyi évhez hasonlóan ismét a komáromi Monostori Erődben rendezik meg a Mediawave nemzetközi film- és zenei seregszemlét április 30-tól május 4-ig.
A 88 filmből álló nemzetközi versenyprogramba bekerült alkotásokat 78 ország 1257 nevezéséből válogatta ki az előzsűri. A rendezvényen 76 hazai készítésű mozgókép látható - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel, akik azt is elárulták, hogy a rendezvény nevét fesztiválról együttlétre változtatták, mivel kiemelten törekednek a közösségteremtő hangulat kialakítására.

A női jelenlét a zenei programokban is hangsúlyosan jelenik meg, visszatérő fellépő az idén ismét a Mediawave-en zenélő Iva Bittová cseh hegedűművész, valamint Leena Conquest amerikai énekesnő, aki szólóban és a Tóth Viktor Tercett-tel együtt is koncertezik. Hollandiából érkezik a Spinifex Quintet, a magyar dzsesszelőadók közül Dresch Mihály, Grencsó István és Geröly Tamás lép fel. Szintén zenél Ferenczi György és a Rackajam vagy a Rutkai Bori és a Specko Jedno is.

Folytatódnak a Mediawave-en hat éve sikerrel zajló filmes és zenei workshopok, Ferenczi György, valamint Leena Conquest vezetésével lesz énekes, illetve akusztikus zenei műhely, ezen kívül csángó népi műhely is indul az Erődben. Bővebb információk a Mediawave honlapján találhatók.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.