2020. január 13., 16:10

Így is büszkék lehetünk az Akik maradtak című filmre

Büszkék vagyunk arra, hogy az Akik maradtak című film eljutott az Oscar-díj előszobájáig, figyelemre méltó elismerés, hogy az alkotást az amerikai filmakadémia 93 filmből választotta be a szűkített listán szereplő, legjobbaknak vélt 10 mű közé - hangsúlyozta Káel Csabaa magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Akik maradtak - magyar film
Akik maradtak című magyar film egyik pillanata
Fotó: Lenke

Az amerikai filmakadémia hétfőn jelentette be 24 kategóriában Oscar-jelöléseit Los Angelesben. A legjobb nemzetközi film kategória öt jelöltje közé végül nem került be Tóth Barnabás alkotása, az Akik maradtak című magyar film.

Káel Csaba szerint kiemelkedő eredmény, hogy az utóbbi időszakban egyre gyakrabban jut el magyar alkotás a világ legnagyobb presztízsű filmes díja közelébe.

"Ahogy a nemrégiben az Örök tél című másik magyar televíziós alkotás által elnyert Nemzetközi Emmy-díj, úgy ez a mai jelölés is nyomatékosítja a hazai televíziós filmgyártás jelentőségét. Fontosnak tartom, hogy a televíziós formátumokat is tovább erősítsük, színvonalas és közönséget vonzó sikeres alkotások szülessenek" - fogalmazott Káel Csaba, aki az elmúlt napokban a Palm Springs-i filmfesztiválon képviselte a magyar filmipart az Egyesült Államokban.

Kollarik Tamás, a médiatanács tagja, a Magyar Média Mecenatúra Program ötletgazdája és koordinátora azt hangsúlyozta, hogy "bár az Akik maradtak című film végül sajnos nem jutott el az Oscar-jelölésig, mégis egy olyan filmnek, ami alapvetően nem moziforgalmazásra készült, költségvetése pedig eltörpül a nagy európai vagy amerikai filmeké mellett, már az is hatalmas siker, hogy bekerült a legjobb 10 közé."

Kollarik Tamás emlékeztetett arra, hogy a Magyar Média Mecenatúra Programban támogatott filmek több mint 400 rangos hazai és nemzetközi díjat gyűjtöttek be az évek során.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.