2018. március 20., 12:25

Holly Hunter Oscar-díjas színésznő 60 éves

BUDAPEST. Március 20-án lesz hatvanéves Holly Hunter amerikai színésznő, aki a Zongoralecke főszerepéért elnyerte az Oscar-, a Golden Globe, a Bafta-díjat, valamint a Cannes-i Filmfesztivál kitüntetését is.
201803201223560.61.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Apja sportszerekkel kereskedett, és marhákat is tenyésztett, így lánya olykor traktorra pattant a családi birtokon. A filmvásznon egyetemistaként tűnt fel először, egy B- vagy inkább C-kategóriás horrorban kapott egymondatos szerepet. 1980-ban, miután dráma szakon lediplomázott, New Yorkba költözött, színi órákat vett, itt lépett először színpadra. Igazi pályafutását egy szerencsésnek bizonyult szerencsétlen véletlen indította el: egy drámaíróval szorult be a liftbe, s mire kiszabadították őket, már három szerepet is a magáénak tudhatott.   

1982-ben debütált a Broadwayn, a színháztól a későbbiekben sem szakadt el, több szerepet is megformált. Még ugyanebben az évben Los Angelesbe költözött, ahol egy házban lakott a rendező Coen fivérekkel, akik már 1984-ben szerepet ajánlottak neki Véresen egyszerű című filmjükben, de elfoglaltsága miatt egyelőre nemet mondott, de figyelmükbe ajánlotta szobatársnőjét. Frances McDormand nemcsak a szerepet játszotta el remekül, hanem idővel feleségül ment Joel Cohenhez. Hunter első jelentős alakítását Coen-filmben nyújtotta, 1987-ben az Arizonai ördögfióka című komédiában egy börtönből szabadult piti bűnöző gyermekre vágyó felesége volt. 2000-ben szerepelt a testvérpár Ó, testvér, merre visz az utad? című filmjében is.   

Oscar-díjra először 1987-ben A híradó sztárjai című vígjátékért jelölték, s megkapta a Berlinale Ezüst Medve-díját. A rendező, James L. Brooks tíz évvel később neki ajánlotta fel a Lesz még így se női főszerepét, ő azonban akkora gázsit kért, hogy inkább Helen Huntot választották, akinek alakítását Oscarral díjazták.   

Holly Hunter 1993-ban ért a csúcsra, amikor egyszerre jelölték Oscar-díjra a mellék- és főszereplő kategóriában (ezt a bravúrt eddig rajta kívül csak tízen vitték végbe). Mellékszereplőként a Sydney Pollack rendezte A Cég titkárnőjeként nominálták, s a Zongoralecke főszerepéért megkapta a szobrocskát. A romantikus drámában egy Új-Zélandra férjhez adott néma anyát játszott, aki kilencéves lányával és egyetlen "barátjával", egy zongorával érkezik az ismeretlen országba. A filmben a kiválóan zongorázó színésznő játszotta a zeneműveket, és a hitelesség kedvéért a jelnyelvet is elsajátította. Az Oscaron kívül átvehette a Golden Globe-, a Bafta- és a cannes-i filmfesztivál legjobb színésznőnek járó díját is. Érdekesség, hogy Jane Campion rendezőnő kezdetben egy Sigourney Weaver típusú karaktert keresett, számításba vette Anjelica Hustont, Jennifer Jason Leigh-t, Juliette Binoche-t és Isabelle Huppert-t is, de Hunter meggyőzte, hogy ő az ideális választás.   

A törékeny alkatú, de kitartó, energikus és nehéz természetű színésznő maga nyilatkozta: nem szeretné, ha a közönség a rokonszenvet keltő szerepeket megformáló sztárok közé sorolná. Nehéz is volna, mert számtalan különc nőalakot jelenített meg, szinte minden műfajban kipróbálta magát. Egyaránt kiemelkedőt nyújt drámában, vígjátékban, romantikus történetben, thrillerben és könnyes családi történetben. Volt már angyal (a Danny Boyle rendezte Az élet sójában), Jodie Foster rá osztotta a főszerepet első rendezői próbálkozásában, a Koltai Lajos által fényképezett Szédült hétvége című vígjátékban, 1997-ben David Cronenberg erőteljesen szexuális töltetű Karamboljában kavart botrányt világszerte, A nő ötször című romantikus alkotásban egy bankmenedzsert játszott. 2004-ben negyedik alkalommal jelölték a filmvilág legrangosabb kitüntetésére, a Tizenhárom című filmben egy testileg és lelkileg is szétcsúszó kamaszlány anyját alakította. Még ugyanabban az évben hangját adta A hihetetlen család című animációs akciófilmhez, s jelenleg is forgatják a sorozat második részének epizódjait.   

A hét jelölésből két alkalommal (1989, 1993) kapta meg a televíziós Oscarnak nevezett Emmy-díjat. Első tévésorozat-főszerepéért (Saving Grace), amelyben a produceri munkát is magára vállalta, újabb Golden Globe- és Emmy-díjra jelölték. A televízióban jelenleg is fut az Itt és most című sorozata, amelyben Tim Robbins oldalán alakítja a főszerepet. Egyik legutóbbi mozifilmje a Rögtönzött szerelem című romantikus vígjáték, amelyet idén Oscar-díjra jelöltek a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában.   

Első férje Janusz Kaminski, Steven Spielberg több filmjének Oscar-díjas operatőre volt. 2001 óta Gordon McDonalddal él, akitől negyvennyolc évesen születtek ikerfiai, az Oscar-díjas színésznők közül ő lett legidősebben anya. A színésznő kedvenc rendezője Luis Bunuel és Stanley Kubrick, egyik legkedvesebb filmje a Wim Wenders által rendezett Berlin felett az ég. 2008 óta csillaga díszíti a Hírességek sétányát. Legfrissebb kitüntetéseként az év elején életműdíjat kapott a kaliforniai Palm Springs-i nemzetközi filmfesztiválon.

201803201223560.61.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.