2013. szeptember 23., 09:26

Hangelemzéssel állapítanák meg az agyrázkódást

WASHINGTON. Az indianai University of Notre Dame du Lac kutatói egy olyan szoftvert tesztelnek ezer amerikai focista bevonásával, amely képes hangelemezés segítségével kimutatni, hogy az adott játékos egy szabálytalanságot követően agyrázkódást szenvedett-e vagy sem.
A megoldást korábban sikerrel alkalmazták főiskolai bokszolóknál. A rendszerre azért van szükség, mert ezeknek a sérüléseknek közel 90 százaléka észrevétlen marad, ezért döntöttek úgy a szakemberek, hogy a projektet kiterjesztik a durva ütközésekkel teli sportra is. Az alkalmazott szoftver képes előre meghatározott szócsoportok alapján elkülöníteni a beszéd egyes részeit, majd ezeket a hangváltozások jellemzőit figyelembe véve megvizsgálni. A program minden olyan hangváltozást igyekszik kiszűrni, amely agyrázkódásra vagy más sérülésre utalhat.

Gerry Gioa, a washingtoni National Medical Center neuropszichológusa elmondta: annak ellenére, hogy az elmúlt években már a korábbinál jobban figyelnek erre a témára, mégis a legtöbb esetben egyáltalán nem vagy nem időben ismerik fel az agyrázkódást. A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) becslései alapján évente közel négymillió ilyen sérülés fordul elő az Amerikai Egyesült Államokban és ezek csak az ismertté váló esetek - számolt be az sg.hu. Az agyrázkódás nehezen állapítható meg, ugyanis bizonyos tünetek, például az eszméletvesztés nem mindig következik be. A csapatok edzői és a szülők sokszor maguk sem tudják, hogy mi történt. Gioa pont ezért fejlesztette ki a CDC számára az új alkalmazást, amely egy listán szereplő kérdéseket és válaszokat tartalmaz.

Nikhil Yadav, a University of Notre Dame du Lac doktorandusza létrehozott egy olyan eszközt, amelynél a sportolónak csak beszélnie kell egy mikrofonba az eset után és így kimutatható, hogy történt-e agyrázkódás vagy sem. A tesztekbe bevont sportolók beszédét rögzítik, majd az egyes mérkőzések után újabb felvételeket vesznek fel és ezeket ellenőrzik az akusztikus jellemzők és a hanghelyzet figyelembe vételével. Így pontosan ellenőrizhető és azonosítható egy sportoló. Yadav elismerte, hogy a teszt még közel sem tökéletes, mert három eredmény téves volt. Ezután 20 iskolában közel ezer, 10 és 18 év közötti gyerek bevonásával újabb tesztet készítettek a készülék finomhangolása céljából.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.