Hamarosan befejeződik a Nap polaritásváltása
NEW YORK. Befejeződéséhez közeledik a Nap polaritásváltása. Az ellentétes töltésű részek az északi féltekén már a nyáron felcserélődtek, a folyamat a délin is hamarosan véget ér a kaliforniai Stanfordi Egyetem tudósainak megfigyelése szerint.
A jelenség lényege, hogy a Nap polaritása azonos időközönként, tizenegy évente, a napciklus maximuma környékén átfordul. Ilyenkor a központi csillag belső dinamója, a naptevékenység más folyamataival is összefüggésben, gyakorlatilag újraépíti önmagát.
Bár a pólusok cseréjét kiváltó és irányító belső mechanizmust mindmáig nem tudták megfejteni, az egyetem Wilcox Napobszervartóriumának kutatói 1975 óta napi gyakorisággal követik nyomon a Nap mágneses terének működését.
"A polaritás átrendeződése igen nagyszabású folyamat, amely néhány hónap leforgása alatt megy végbe" - magyarázta Todd Hoeksema stanfordi tudós a "helycseréről" készült videóüzenetében. Véleménye szerint a hullámszerű változás az egész Naprendszerben érezhető lesz, a helioszféra - a Naprendszernek az a tartománya, amelyet a csillag részecskesugárzása, a napszél tölt ki - jelentősen túlnyúlik majd a Pluto pályáján.
A mágneses mezők átalakulása időben egybeesik a naptevékenység csúcspontjával, jóllehet nincs a kettő között okozati összefüggés. A napciklus maximumát nemcsak az egyenlítő környékén feltűnő, sötétszínű napfoltok számának megugrása jelzi, hanem a napkitörések és koronakidobódások megszaporodása is - ezekért azonban nem a ciklikus rendet követő polaritáscsere a "felelős". A kilökődő töltött részecskék mindazonáltal hatással vannak a Föld mágneses terére, gyengíthetik a GPS-rendszereket és az energiahálózatokat, miközben tündöklő sarki fények jelenhetnek meg a pólusokon. A Jupiteren viharok alakulhatnak ki, a Szaturnuszon pedig szintén fényjelenségek játszódhatnak le. (A napkitörés - fler - pár perces robbanás a Nap fotoszférájában vagy afölött. A flerek ellentétes polaritású mágneses terek találkozásakor felszabaduló energiából táplálkozhatnak. Hőmérsékletük több tízmillió Celsius-fok is lehet. Egy-egy fler alkalmával több millió tonna anyag hagyja el a Napot másodpercenként 1000 kilométeres sebességgel. A koronakidobódás a naptevékenység egyik megnyilvánulása: a napkorona egy darabjának kilökődése a bolygóközi térbe. Ilyenkor több tízmillió tonna szuperforró gáz indul útnak.)
Az ellentétes töltésű mágneses részek helycseréje a stanfordi tudósok megfigyelése alapján fokozatosan megy végbe. Az egyenlítő mentén megjelenő napfoltok - heves mágneses tevékenységek területei - szétterülnek a sarkok felé, magukkal húzva a mágneses mezőket, amelyek menet közben fokról fokra semlegesítik az előző ciklusban ott megtelepedett, ellentétes töltést. A nulla szint "beállása" után aztán a mágneses terek újra erőre kapnak, de ellentétes töltéssel: a polaritás átfordul.
Hoeksema közlése szerint a mostani, 24. napciklusban lezajló átrendeződés egyik érdekessége, hogy a váltás időbeli eltéréssel zajlik le a két féltekén. A másik pedig az, hogy a sarkok körül képződött mágneses terek erőssége két-három évvel ezelőtt csupán fele volt a napciklus minimumán általában tapasztalt szintnek. Ebből a tudósok arra következtetnek, hogy a soron következő ciklus szintén gyenge lesz.
Bár a pólusok cseréjét kiváltó és irányító belső mechanizmust mindmáig nem tudták megfejteni, az egyetem Wilcox Napobszervartóriumának kutatói 1975 óta napi gyakorisággal követik nyomon a Nap mágneses terének működését.
"A polaritás átrendeződése igen nagyszabású folyamat, amely néhány hónap leforgása alatt megy végbe" - magyarázta Todd Hoeksema stanfordi tudós a "helycseréről" készült videóüzenetében. Véleménye szerint a hullámszerű változás az egész Naprendszerben érezhető lesz, a helioszféra - a Naprendszernek az a tartománya, amelyet a csillag részecskesugárzása, a napszél tölt ki - jelentősen túlnyúlik majd a Pluto pályáján.
A mágneses mezők átalakulása időben egybeesik a naptevékenység csúcspontjával, jóllehet nincs a kettő között okozati összefüggés. A napciklus maximumát nemcsak az egyenlítő környékén feltűnő, sötétszínű napfoltok számának megugrása jelzi, hanem a napkitörések és koronakidobódások megszaporodása is - ezekért azonban nem a ciklikus rendet követő polaritáscsere a "felelős". A kilökődő töltött részecskék mindazonáltal hatással vannak a Föld mágneses terére, gyengíthetik a GPS-rendszereket és az energiahálózatokat, miközben tündöklő sarki fények jelenhetnek meg a pólusokon. A Jupiteren viharok alakulhatnak ki, a Szaturnuszon pedig szintén fényjelenségek játszódhatnak le. (A napkitörés - fler - pár perces robbanás a Nap fotoszférájában vagy afölött. A flerek ellentétes polaritású mágneses terek találkozásakor felszabaduló energiából táplálkozhatnak. Hőmérsékletük több tízmillió Celsius-fok is lehet. Egy-egy fler alkalmával több millió tonna anyag hagyja el a Napot másodpercenként 1000 kilométeres sebességgel. A koronakidobódás a naptevékenység egyik megnyilvánulása: a napkorona egy darabjának kilökődése a bolygóközi térbe. Ilyenkor több tízmillió tonna szuperforró gáz indul útnak.)
Az ellentétes töltésű mágneses részek helycseréje a stanfordi tudósok megfigyelése alapján fokozatosan megy végbe. Az egyenlítő mentén megjelenő napfoltok - heves mágneses tevékenységek területei - szétterülnek a sarkok felé, magukkal húzva a mágneses mezőket, amelyek menet közben fokról fokra semlegesítik az előző ciklusban ott megtelepedett, ellentétes töltést. A nulla szint "beállása" után aztán a mágneses terek újra erőre kapnak, de ellentétes töltéssel: a polaritás átfordul.
Hoeksema közlése szerint a mostani, 24. napciklusban lezajló átrendeződés egyik érdekessége, hogy a váltás időbeli eltéréssel zajlik le a két féltekén. A másik pedig az, hogy a sarkok körül képződött mágneses terek erőssége két-három évvel ezelőtt csupán fele volt a napciklus minimumán általában tapasztalt szintnek. Ebből a tudósok arra következtetnek, hogy a soron következő ciklus szintén gyenge lesz.
Forrás
MTI
