Guy Ritchie és az úriemberei

Az a hír járja, hogy a legmenőbb és legrettegettebb amerikai drogkereskedő, Mickey Pearson (Matthew McConaughey) el akarja adni hiperszuperjövedelmező londoni marihuána királyságát, mert olyannyira megszedte már magát, hogy inkább ,,nyugdíjba“ vonulna és a csajával (Michelle Dockery) töltené a mindennapjait. Más sem hiányzik, az egész alvilág felbolydul a hír hallatán, és sokakban megfordul a gondolat, hogy Mickey elgyengült az utóbbi időben, ezért van ez a cécó.

Számos kis-és nagystílű bűnöző, bérgyilkosok, dílerek és egyéb furábbnál-furább alakok próbálják megkörnyékezni Pearson birodalmát, és ez a kis cicaharcnak induló játék elég komoly balhéba torkollik.

Természetesen nem is akárki lehet Pearson utódja, egy ilyen jólmenő biznisz csakis egy biztos hátterű illető kezébe kerülhet. Ráadásul egy médiamogul Nagy Dave (Eddie Marsan) – akit egy találkozás alkalmával Mickey nagyon megsértett – rászabadítja Pearsonra a gátlástalan és pénzéhes magánnyomozót, Fletchert (Hugh Grant), hogy derítsen ki mindent a múltjáról. Fletcher meglátogatja Pearson jobbkezét, Raymondot (Charlie Hunnam), akinek elmondja, mi mindent tudott meg róluk és piszok sokat kér azért, hogy ezt a sztorit még véletlenül se adja el a legtöbbet kínáló filmstúdiónak.

A történet egyre inkább bonyolódik, megjelenik a kokainban utazó Lord George (Tom Wu) és az ,,én leszek a valaki“ Száraz Szem (Henry Golding), aki mindenki felett szeretne uralkodni. Színre lép Pearson arisztokrata zsidó üzlettársa is Metthew (Jeremy Strong), aki jól felkavarja a trutymót, és azt hiszi, senki nem jön rá a turpisságra. Találkozhatunk az Edző bá‘-val (Colin Farrell) és muszklis tanítványaival, akik egy youtube-os videóval is meglepik a nézőket.

Guy Ritchie legújabb filmje, az Úriemberek egyfelől humorral teli, másfelől brutálisan akciódús. Olyan, mintha egy rendező – Fletcher – mesélné el, hogyan készült a film, forgatókönyvvel és kamerákkal meg fényekkel és természetesen a nagyot alakító színészgárdával.

Valójában tényleg erről van szó, mert maga a film is így indul. Illetve mégsem ezzel kezdődik, hanem azzal, hogy valakit lelőnek. Egy kis meghökkentés az elejére nem árthat. Jellemző, Guy Ritchie-nél az ember sosem lehet igazán felkészült. Arra azonban felkészülhet a közönség, hogy olyan kaliberű filmre ül be a moziba, amely hasonlít Ritchie előző alkotásaihoz: A ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, a Blöff vagy a Spíler.

Gyors, fejkapkodós jelenetek, videoklipszerű vágások, a történet nem lineáris mesélése, kitérések, autósüldözés, pisztolydurrogtatás, sok-sok vér és potyogó hullák. Ez és még sok más játszódik le ebben a kétórás, remekbeszabott filmben, amely tele van a karakterek egymással vívott szócsatáival, és persze szóviccekből sincsen hiány – még a magyar szinkronnál is átjön a csattanó.

Ami kisebb negatívum volt számomra, hogy eléggé kiszámítható maga a cselekmény, s hogy mi is lesz a csattanó. Nem igazán vesszük észre a karakterek jellemfejlődését, mert ez a film ezt nem is kínálja, de ez talán nem olyan nagy baj. Nem akar tanítani, nem akar erkölcsre nevelni, viszont a karakterek némelyike még tudja, mi az a becsület, hűség és szavahihetőség. Vagyis úriemberek még léteznek.

Ritchie ügyesen ejt el a filmben megmosolyogtató utalásokat. Érdekességként az egyik jelenetben Az U.N.C.L.E. embere film posztert vélhetjük felfedezni, amelyet ugyancsak Ritchie rendezett. Vagy amikor Mickey visszamegy a kocsmába, a vendéglátóipari-egység előtt egy Gritchie Brewery feliratú furgon áll, amibe hordókat pakolnak. Ez a filmrendező sörüzemének a neve. Valamint a Miramax filmgyártó cég is megjelenik egy snitt erejéig.

Összességében egy cselekménydús, élményekben gazdag és szórakoztató filmet kaptunk Ritchie és csapatától, amelyben ismét jól összeválogatott színészek és remek karakterek kaptak főszerepet.

Nem utolsó sorban a kicsit átformált gengsztervilág fejeseinek életébe is betekintést nyertünk, de tudjuk, hogy az élet azért nem fenékig tejfel, és ez a sztori nem minden esetben (sőt!) tükrözi a valóságot.