Gaál István – időtlen filmek palóc beütéssel
Elektrotechnikusnak indult, Keleti Márton osztályában végzett, mesterének Szőts Istvánt tekintette. Dokumentumfilmekkel indított, ezek egyikéből nőtt ki a Sodrásban, amellyel bevonult a magyar (de nemcsak a magyar) filmtörténetbe. Készített még hét játékfilmet, a Magasiskola különdíjat kapott Cannes-ban, de nem maradt hűtlen a dokumentum műfajához sem, ahogy az akkoriban csúcsra járatott köztévé is számos fontos lehetőséggel bízta meg. 90 éve született Gaál István, akinek több filmjét is levetíti a napokban a köztévé.
Salgótarjánban született 1933 augusztusában, de gyerekkora Pásztóhoz köti (ahol az egykori elemi iskolában a lánya által berendezett emlékszoba őrzi az emlékét). Bár eredetileg elektrotechnikusnak tanul Pásztón, az ötvenes években már Budapesten találják a Színművészeti Főiskolán (ezeknek a sorsdöntő időknek az emlékét eleveníti fel a Zöldár című játékfilmje), ahol a könnyed-szórakoztató játékfilmek nagymesterének, Keleti Mártonnak az osztályában végez, de mesterének azt a Szőts Istvánt tekinti, akit ekkora már a teljes (el)hallgatás övez.
Előbbi elnyeri a bécsi Világifjúsági Találkozó (VIT) aranyérmét. Két évig Rómában tanulhat, amely meghatározó lesz formanyelvére is. A Tiszánál forgat dokumentumfilmet 1963-ban, s a IV. Filmstúdió vezetőjének, Nemeskürty Istvánnak a hathatós támogatásával készül el saját forgatókönyve alapján a Sodrásban című első játékfilmje, amelyet ma már – teljes joggal – a magyar újhullám nyitófilmjének tartanak, amely megelőzi Jancsó Miklós, Kósa Ferenc, Kovács András és barátja, munkatársa, Gyöngyössy Imre híres alkotásait.
Gaál ebben a filmjében, ahogy a későbbiekben is, az egyéni felelősségvállalás kérdéseit vizsgálja, legyen az egy zárt vidéki közösségben vagy budapesti értelmiségi körökben. Az sem véletlen, hogy mind a nyolc nagyjátékfilmjében gyakorlatilag ugyanazokkal az alkotótársakkal dolgozik, Karall Luca filmjeinek a dramaturgja, Szöllőssy András a zeneszerzője, de az operatőreit sem túl sűrűn válogatja (Sára mellett dolgozik Herczenik Miklóssal, Ragályi Elemérrel, Illés Györggyel és Zsombolyai Jánossal).
A Sodrásban és a Zöldár több fiatal színészt (Kozák András, Drahota Andrea, Moór Mariann, Tóth Benedek, valamint az örök epizodista Szilágyi István – aki jelentős szerepet kap a Zöldárban) indít el a pályáján, de későbbi filmjeiben lehetőséget kapnak a magyar színművészet állócsillagai is, így Törőcsik Mari (Holt vidék), Latinovits Zoltán és Koltai János (Keresztelő), Bánffy György (Magasiskola), Tolnay Klári, Dajka Margit, Orosz Lujza, Szabó Sándor (Legato). Ebben Hegedűs D. Géza és Kovács Nóra kap bizonyítási lehetőséget, míg utolsó játékfilmjében, az Orfeusz és Eurydikében Téry Sándor és Eszenyi Enikő.
Az operafilmet 1986-ban mutatják be, s Gaál több játékfilmet nem készít. A már említett elismerések mellett számtalan egyéb nemzetközi díjat is begyűjt, a Magasiskola 1970-ben különdíjat kap Cannes-ban.
A filmezéshez nem marad hűtlen, visszatér a dokumentumfilmekhez (sokat foglalkozik például Bartók Béla életével, de a legendás magyar operatőr, Eiben István életét is feleleveníti), ahogy több keles tévéfilm is az ő nevéhez fűződik. Gorkij két novelláját (Vámhatár, Naponta két vonat) is filmszalagra viszi, ő filmesíti meg a tévesen parasztíróként elkönyvelt Szabó István István teremtményei című novelláját is, parádés lehetőséget biztosítva Blaskó Péternek, Kiss Marinak, valamint az író szerepében az akkor pályakezdő Rékasi Károlynak.
Élete hátralévő részét a dokumentumfilmeknek (Kerala, Római szonáta, Rendhagyó párizsi leltár) szenteli, s több fotókiállítása is megnyílik, de költőként (Portugál gálya) is bemutatkozik.
1991-ben megkapta a Kossuth-díjat, 2005-ben a Magyar Mozgókép Mesterévé választották. Születése meg nem élt 75. évfordulójának emlékére 2008. augusztus 25-én Pásztón a Múzeum téren megnyílt a Gaál István emlékszoba, amit lánya rendezett be.
