2011. augusztus 9., 18:21

Folytatódik az új Majmok bolygója?

LONDON. Az észak-amerikai kasszasikerlista élén álló A majmok bolygója: Lázadás című sci-fi brit rendezője szívesen folytatná a filmet.

Rupert Wyatt hétfőn úgy értékelte: a kritika és a közönség is olyan jól fogadta a produkciót, hogy érdemes a folytatásról gondolkodni.  A 38 esztendős Wyatt három éve mutatkozott be rendezőként a Menekülők című thrillerrel, A majmok bolygója: Lázadás csak a második filmje - emlékeztetett a BBC hírportálja.

A majmos történet napjaink San Franciscójában játszódik. A szereposztásban - az emberek között - James Franco, Freida Pinto, John Lithgow, Brian Cox és Tom Felton is látható. A történet zömét a Caesar nevű csimpánz (Andy Serkis) szemszögéből ismeri meg a néző. Serkis (aki többek között Gollumot is alakította A Gyűrűk Urában) a filmen a "performance capture" technológiával jelenik meg élethű csimpánzként.

Szívesen megrendezné a film folytatását, rengeteg további ötlete van - jelentette ki Wyatt a BBC kérdésére. Mint mondta: A majmok bolygója a stúdió "tiszteletreméltó" filmsorozata, amelyre ugyancsak vigyáznak. Az új film sikere azonban bizonyítja, hogy jó úton jártak a sorozat felújításával, és sikerült úgy bevezetniük, hogy remélhetőleg még több folytatást is megérhet - tette hozzá a rendező.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.