2016. augusztus 23., 11:15

Filmszakmai továbbképzést indít a Dunaversitas

A Dunaversitas Egyesület tizenötödik alkalommal, idén az MTVA Közszolgálati Médiaakadémia Alapítványa szervezésében indítja el egyéves mozgóképszerkesztői, rendezői, operatőri mesterkurzusát a hazai és határon túli médiában tapasztalatot szerzett fiatal alkotók számára. Az egyesületet a magyar szellemi élet jeles képviselői alapították azzal a céllal, hogy a magyar nyelvű televíziózás számára képezzen kreatív szakembereket.
201608231112510.dunaversitas.jpg

A 2016. szeptembertől 2017. júniusig tartó tanév hallgatói havonta egyszer, háromnapos foglalkozáson vesznek részt (szerda–csütörtök–péntek), amely elméleti előadásokból, dramaturgiai- és műhelygyakorlatokból áll. A műhelymunka során a részvevők filmterveinek részletes kidolgozására, a forgatás előkészítésére, a felvett és összeállított anyagok elemzésére kerül sor. Az oktatás költségeit a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány biztosítja.

Fő tantárgyak: A filmnyelv alapjai, A kép és a hang kifejező eszközei, Dramaturgiai ismeretek, Mozgókép-elemzés, Filmtörténeti ismeretek. A Mesterkurzuson a filmes szakma rangos képviselői – filmrendezők, operatőrök, filmesztéták, hangmérnökök, fotóművészek, televíziós szerkesztők – oktatnak.

A vezető tanárok nagy filmpedagógiai tapasztalattal rendelkező rendezők, operatőrök: DR. BUGLYA SÁNDOR Balázs Béla-díjas, a Sapientia Egyetem tanára, DR. HORVÁTH Z. GERGELY Balázs Béla-díjas, Érdemes művész, egyetemi docens, LUGOSSY LÁSZLÓ Balázs Béla-díjas, Érdemes művész.

Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 5.

A jelentkezéseket e-mailen várjuk a csibi.margit@mtva.hu címre.

A jelentkező küldje el rövid szakmai életrajzát, valamint egy 15–20 perces, dokumentarista módszerrel megvalósítható filmtervet, legfeljebb 2 gépelt oldal terjedelemben. 2016. szeptember 17-én Budapesten lesz a felvételi vizsga, amelyről a jelentkezők e-mailben kapnak értesítést. A felvett hallgatók ösztöndíjban részesülnek és térítésmentesen vehetnek részt a képzésen. A Mesterkurzust sikeresen elvégzők oklevelet kapnak, ennek feltétele az előadások rendszeres látogatása és a közös munkában való aktív részvétel.

A filmterv címe: „Hétköznapi történet”

A pályázó a címnek megfelelően ne valamely szenzációs, rendkívüli eseményt, hanem egy személyes, megtapasztalt élményét válassza témának. Törekedjen arra, hogy filmterve elbeszélhető történet formáját öltse, figyelembe véve, hogy a feldolgozás módja nem lehet játékfilmes. Tartalmazhat interjút vagy riportot is, de nem állhat kizárólag ezekből. A mű gerincét a nézők számára átélhető, szituatív jelenetek sora adja.

A kreatív dokumentumfilmes kurzus céljainak gyújtópontjában a Kárpát-medence mozgóképi felfedezése áll. Határainkon innen és túl azokat az emberi történeteket kívánjuk összegyűjteni és alkotó módon feldolgozni, amelyek az elmúlt két évtized változó és változatlan társadalmi jelenségeit tükrözik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.