Filmek sorsa
A magyar filmtörténet első, művészi értékeit tekintve is méltán nemzetközi hírű alkotása Szőts István (1912–1998) – Nyírő József (1889–1953) elbeszélései nyomán – 1941–1942-ben forgatott Emberek a havason című mozgóképe, amely 1942 szeptemberében elnyerte a Velencei Filmfesztivál nagydíját.
Ez a mű nagy hatással volt a kortárs és a később induló magyar rendezőkre, és talán ennek a sikernek is volt köszönhető, hogy Tamási Áron (1897-1966) – aki egyfajta riválisa volt az ugyancsak székelyföldi témákat feldolgozó Nyírőnek – 1945-ben elhatározta, hogy Vitéz lélek című színművét filmvászonra vinné. Először Szőts Istvánnal kezdett munkához, és Petru Groza – a későbbi román miniszterelnök – is támogatta, ami azt jelentette egyebek között, hogy a megváltozott politikai viszonyok ellenére Erdélyben forgathatják a külső jeleneteket.
A második világháború utáni Magyarországon a jelentősebb pártoknak saját filmstúdiójuk is volt, és az említett darabból készülő Mezei próféta című filmet a Független Kisgazdapárt támogatta volna.
Később azonban, amikor 1947 nyarán elkezdődött a forgatás, már a Nemzeti Paraszt-párt állt „szponzorként” a készülő film mögött, de nem Szőts István, hanem Bán Frigyes volt a rendezője.
Mivel ekkor már túl voltak a párizsi békeszerződésen, amely jórészt „helyreállította” az 1938 előtti közép-európai határokat, a mindig lavírozó Romániának többé nem volt érdeke, hogy nagyvonalú legyen Magyarországgal szemben,
így a filmet nem az Erdélyi havasokban, hanem a Mátrában forgatták, egyre nagyobb „ellenszélben”.
A film női főszerepét egy akkoriban feltűnő színésznő, Szőke Éva alakította, akibe a nők iránt egyébként is nagy érdeklődést mutató Tamási beleszeretett és emiatt a házassága is zátonyra futott. A főhős megszemélyesítője az akkori idők egyik férfisztárja, Benkő Gyula volt. A stábot a parádi fogadóban szállásolták el, és reggelire általában vajas kenyeret kaptak alig megsütött hússal. Tamásinak ekkor az az ötlete támadt, hogy átsüti a húst. A közeli erdőben gombát és kakukkfüvet gyűjtött, majd tűzbe rakott egy lapos követ és annak a felületén újra sütötte (ma azt mondanák: grillezte) a gombával és a kakukkfűvel ízesített húst. A színész később gyakran emlegette, hogy ez volt a legízletesebb reggelije.
A film forgatása idején, 1947 augusztusában tartották Magyarországon a „kékcédulás” jelzővel elhíresült parlamenti választásokat,
amelyekben a kommunisták (egyértelműen meghamisítva a voksokat) 22,3 százalékkal végeztek az élen, és ezzel megkezdődött az ország politikai rendszerének az átszabása és a társadalom Moszkvából irányított homogenizálása. Természetesen ez a kultúrára is kihatással volt és megindult a támadás a jobboldalinak és demokráciaellenesnek kikiáltott szerzők és művek ellen. Akkoriban két film is a célkeresztbe került: a Móra Ferenc regényéből készült Ének a búzamezőkről és a Tamási színmű nyomán forgatott Mezei próféta.
Az időközben életre hívott cenzúrabizottság „feltárta” a Tamási-film antidemokratikus jeleneteit, de akadtak baloldali bértollnokok, akik valótlanságokat terjesztve gáncsolták a film engedélyeztetését és bemutatását. Egy Farkas Lujza nevű újságíró egyenesen azzal vádolta meg Tamási Áront, hogy beszédet mondott a nyilasok hatalomra kerülése után a rádióban. Ezt a szemenszedett hazugságot csak jóval később, bírói utasításra vonta vissza a cikk szerzője, de addigra már a Mezei próféta dobozba került és csak 1990 után láthatták a tévénézők.
Tamási és Szőke Éva kapcsolata sem teljesült be, miután a színésznőt egy Londonból hazalátogató magyar producer feleségül vette és együtt tértek vissza Angliába.
Megjelent a Magyar7 hetilap 37. számában.
