2021. december 27., 11:31

Fiatalon, 47 évesen hunyt el a Jóban rosszban korábbi sztárja

Meghalt Damu Roland, a Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője - írja az index.hu.

Damu Roland
Fotó: Facebook / Jóban rosszban

December közepén érkezett a hír, hogy a színész mélyaltatásban fekszik az egyik kórház intenzív osztályán. Akkor egy ismerőse tudatta a rajongókkal, hogy Damu Roland két oltás ellenére kapta el a koronavírust.

Éppen a harmadik oltást készült felvenni, de az állapota ezt már nem engedte.

Damu először lélegeztetőgépen várta a gyógyulást, ám mivel nem reagált jól a terápiára, átszállították egy másik kórházba, ahol műtüdős kezelést kapott. Erről először az egyik ismerőse tájékoztatott a színész Facebook-profilján kommentben. Most ugyanez a férfi közölte szintén a Facebookon, hogy

mára virradó éjjel Damu Roland elhalálozott, amit a színész családja a Blikknek megerősített.

A színész egészségi állapotáról idén nyár végén érkezett először hír. Akkor arról számolt be a bulvársajtó, hogy betegségei miatt már nem tudott munkát vállalni. Ismerősöktől és barátoktól próbált pénzt kérni, hogy ki tudja váltani a gyógyszereket.

Damu Roland 1974. szeptember 8-án született Debrecenben, majd Nyíregyházára került, ahol művészeti szakközépiskolába járt. Az iskolai darabokkal került először színház közelébe, megfordult a Budapesti Kamaraszínházban, a debreceni Csokonai Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban is. Szinkronszínészként olyan ikonikus karakterek szólaltak meg a hangján, mint  Johnny Bravo, a Simpson családból ismert Moe vagy éppen Shrek Pinocchioja. Az országos ismertséget azonban a Jóban Rosszban című széria Várnagy Elődje hozta meg számára 2005-ben. Hat éven át szerepelt a TV2 kórházi sorozatában, ez idő alatt több magánéleti botránya is volt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.