2016. október 17., 17:18

Érsek Árpádot Miklós László váltja a Nagyszombati megyében

NAGYSZOMBAT. Érsek Árpád közlekedésügyi, építési és regionális fejlesztési miniszter lemondott Nagyszombat megyében képviselői mandátumáról. Helyét a megyei önkormányzatban a választásokon a Magyar Közösség Pártja listáján indult Miklós László professzor veszi át.
201610171717290.000000001a_Miklos-Laszlo.jpg

Miklós László a Dunaszerdahelyi járásban indult a választásokon, s most a jelöltek listája alapján a mandátum őt illeti meg. Miklós László október 19-én, szerdán teszi le képviselői esküjét.

Miklós László az MKP júniusi tisztújító kongresszusáig aktív tagja volt a Magyar Közösség Pártjának, 1998–2006 között elismert környezetvédelmi szakemberként, professzorként a környezetvédelmi tárca élén állt, majd a párt mezőgazdasági és környezetvédelmi alelnökének posztját látta el.

Miklós László 2013-ban a Nagyszombati Megyei Önkormányzat tiszteletbeli polgára címet is megkapta, melyet a megye képviselői szavaztak meg számára a környezetvédelem, a tudomány és az oktatás terén végzett munkásságáért. Miklós László jelenleg is egyetemi tanárként tevékenykedik, emellett tavasztól - nem kis meglepetést okozva ezzel a hazai magyar közéletben - tanácsadója lett Solymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszternek.

Érsek Árpád szeptember 30-án írásban mondott le megyei képviselői mandátumáról. A közlekedési tárca vezetőjének miniszteri kinevezése miatt kellett lemondani a megyei képviselőségről.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.