2018. január 24., 08:56

Enyedi Ildikó: a filmakadémia nyitottságát látom az Oscar-jelölésében

BUDAPEST. Az amerikai filmakadémia nyitottságát látja a Testről és lélekről című film Oscar-jelölésében Enyedi Ildikó. A rendező erről azon a kedd esti sajtótájékoztatón beszélt, amelyet a testület bejelentését követően tartottak Budapesten.
201801240857330-enyedi-jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Az eseményen a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt film főszereplői, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza, valamint Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő producerek, Herbai Máté operatőr, Szalai Károly vágó és Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója vett részt.   

A rendező a jelöléssel kapcsolatban hangsúlyozta: azt látta az elmúlt évben, hogy a filmakadémia próbál nyitni olyan filmek felé is, ami ott nem megszokott. "Érezhetjük ezt a nyitottságot" - hangsúlyozta.  A versenytársakról elmondta: büszkék rá, hogy ilyen társaságban jutottak az öt jelölt közé.   

Eddig 92 országba adták el a filmet. Enyedi Ildikó felidézte, hogy sok bemutatón részt is vett, és mindenhol azt tapasztalták, hogy a helyi forgalmazók nagyon sok energiát fordítottak a film népszerűsítésére.   

Az MTI kérdésére elmondta, hogy az Oscar-gáláig tartó időszakban még hat alkalommal vetítik a filmet Los Angelesben, San Franciscóban, New Yorkban és Londonban, hogy a filmakadémia tagjai közül minél többen láthassák. A kinti sajtós csapatnak most azon kell dolgoznia, hogy minél több emberhez eljusson a film híre - tette hozzá.   

Mécs Mónika elmondta: a jelölés óta már beszélt a film amerikai forgalmazója, a Netflix képviselőjével. A producer szerint nagyon lelkesek, elindul a kampány, "beizzították a rakétáikat", hiszen az öt közé bekerülni tényleg fantasztikus dolog.   

Havas Ágnes hozzátette, hogy az elmúlt két év a Saul fia és a Mindenki sikere révén tanulási folyamat is volt, megtanulták, hogyan működik egy Oscar-kampány, és most ezt hasznosítják. Most egy összehangolt kampányra van szükség, amelyben a Netflix, a producerek és a sajtósok is a filmért dolgoznak. A filmet finanszírozó filmalap eddig is a produkció mellett állt, az elkövetkező időszakban pedig tovább segíti, de közös munkáról van szó - jelentette ki Havas Ágnes.   

Morcsányi Géza úgy vélte, ha egy műalkotásban, mint ebben a filmben, benne van a potenciál, akkor nagy kampány nélkül is eléri a hatást. Mint mondta: ennek ő is tapasztalta a hatását, mikor Szarajevóban a villamoson felismerték.  

Alakításáért az Európai Filmdíjat elnyerő Borbély Alexandra elmondta, hogy a film sikerének köszönhetően már több filmes produkció is megkereste.   

Szalai Károly vágó Szabó Istvánt idézte, aki egyszer azt válaszolta a kérdésre, mitől jó egy film, hogy "segít élni". A Testről és lélekről szerinte segít élni azoknak, akik megnézik, ezért szerinte különlegesen jó film.   

Herbai Máté operatőr elmondta: Enyedi Ildikó azzal kereste meg, hogy nem hatásvadász, hanem "operatőri filmet" akar forgatni, ami nagy felelősséget rótt rá. A filmben nagyon fontosak a képek, a képek hangulata, amelyek átadják a szereplők érzéseit, gondolatait a nézőknek - tette hozzá.   

Enyedi Ildikó a sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy következő filmjének előkészítése, amit a Füst Milán Feleségem története című könyvéből forgat, nagyon jól halad. Megtalálták a produkció külföldi partnereit. A film egy része nem Magyarországon játszódik, úgyhogy külföldön is fognak forgatni.   

A rendezőnő egy kérdésre felidézte, hogy az Én XX. századom című 1989-ben bemutatott első játékfilmje után döntötte el, hogy filmrendező akar lenni. A teljesen felújított filmet hamarosan a Berlinalén is műsorra tűzik, mint mondta, ott lesz Berlinben a vetítésen.   

A 90. Oscar-díjátadó gálát március 4-én rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban.

201801240857330-enyedi-jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.