2019. február 27., 09:49

Emma Thompson otthagyta a Luck című animációt Lasseter alkalmazása miatt

Emma Thompson lemondta szereplését a Skydance készülő Luck című animációs filmjében, mert a korábban helytelen szexuális viselkedéssel vádolt John Lasseter vette át a stúdió vezetését.

Emma Thompson
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: TASR/AP

Az Oscar-díjas brit színésznő a Skydance Animation producereinek kedden elküldött levelében csodálkozását fejezte ki, hogy az animációs stúdió a korábban helytelen munkahelyi szexuális viselkedéssel vádolt Lassetert alkalmazta. Az olyan befolyásos szereplőknek, mint a Skydance, éppenséggel fel kellene lépniük az ilyen visszaélésekkel szemben - idézte a The Hollywood Reporter.

Lassetert, a Pixar és a Disney korábbi kreatív vezetőjét januárban nevezték ki a Skydance Animation stúdiófőnökévé. Az animációs szakembernek azért kellett távoznia a Disneytől, mert több alkalmazott panaszt tett „tiszeletlen” vagy őket „kellemetlenül érintő” viselkedésére.

Fotó:  TASR/AP

Thompson azzal érvelt levelében, hogy csak azért, mert Lasseter szerződésében most az áll, hogy „professzionális” viselkedést várnak el tőle, miért is akarna valakivel együtt dolgozni, aki évtizedekig megengedhetetlenül viselkedett a nőkkel.

A színésznő hozzátette, hogy Lasseter védelmezői szerint a szakember megérdemelhet egy második esélyt, ugyanakkor megjegyezte, hogy valószínűleg dollármilliókat fizetett ezért a második esélyért.

Vajon a Skydance alkalmazottainak mennyit fizetnek, hogy adjanak neki még egy lehetőséget?

- tette fel a kérdést.

Arra is rákérdezett, hogy a Skydance-nél dolgozók miért nem szólhattak bele, hogy Lasseter kapjon-e második esélyt.

Thompson azt is felvetette: azért, mert a Skydance azt állítja, hogy a Pixarnál és a Disneynél dolgozó nők közül egy sem kapott kártérítést Lasseter zaklatásai miatt, ez nem azt jelenti, hogy nem történt zaklatás és nem volt megengedhetetlen a munkahelyi környezet.

A színésznő végül hangsúlyozta, sajnálja, hogy vissza kellett lépnie a filmtől, de nem tehetett mást „az átalakulásnak ebben a nehéz időszakában, mikor felébred a kollektív lelkiismeret”.

Mint írta, ha nincsenek, akik - mint ő - felemeljék a hangjukat az ilyen ügyekben, akkor nagyon valószínűtlen, hogy bekövetkezne a változás, ami legalább a lánya generációját megvédené.

Emma Thompson
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.