2016. szeptember 11., 15:21

Először nyerte Fülöp-szigeteki film a velencei filmfesztivál fődíját

VELENCE. Egy majdnem négyórás hosszú, fekete-fehér Fülöp-szigeteki filmdrámának ítélte oda a zsűri a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlán-díjat a 73. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Lav Diaz rendező Ang Babaeng Humajo (A nő, aki elment) című filmje az első Fülöp-szigeteki alkotás, amely elnyerte a fesztivál fődíját.

Lav Diaz elmondása szerint filmje a több évszázados gyarmati uralom alól felszabadult Fülöp-szigeteki nép harcát ábrázolja. "Hazámnak, a Fülöp-szigeteki embereknek, harcunknak, az emberiség harcának tanúságtétele" - hangsúlyozta a rendező a szombati esti díjátadón.

Diaz filmje egy olyan nő bosszúéhségéről és megbocsátásáról szól, aki 30 évig ült börtönben egy olyan bűncselekmény miatt, amelyet nem követett el. A filmet a Berlinalén mutatták be februárban, akkor még nyolc óra hosszú volt.

A 73. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon húsz film versenyzett a fődíjért. Valamennyi díjnyertes alkotás a rendezői meg nem alkuvást, fantáziát, sajátos képzelőerőt, vakmerőséget és a tiszta identitást példázza - hangoztatta Sam Mendes, a zsűri elnöke.         

A zsűri nagydíját Tom Ford Nocturnal Animals című thrillere kapta.

A legjobb rendezőt jutalmazó Ezüst Oroszlán-díjat megosztva Andrej Koncsalovszkij orosz rendező nyerte le a Raj (Éden) című holokausztdrámájáért és a mexikói Amat Escalante La Region Salvaje című (Zabolátalan térség) című filmjéért.

A legjobb színésznek járó díjat az argentin Oscar Matinez kapta az El Ciudadano Ilustre című komédiában nyújtott alakításáért, a legjobb női színésznő Emma Stone lett a La La Land című musicalben játszott szerepéért.

Paula Beer német színésznő kapta a legjobb ifjú színésznek járó Marcello Mastroianni díjat a Frantz című drámában nyújtott alakításáét.

A legjobb forgatókönyvet jutalmazó díjat Noah Oppenheim vehette át Jackie című film forgatókönyvéért, amely Jacqueline Kennedynek állít emléket.  

A világ legrégebbi filmfesztiválján Arany Oroszlán-életműdíjjal tüntetik ki Jean-Paul Belmondo francia színészt és Jerzy Skolimowski lengyel rendezőt.
 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.