Élménydús brazíliai filmforgatásáról Boráros Imre színművésszel
Június 11-én este ért haza tíznapos brazíliai filmforgatásáról Boráros Imre Kossuth-díjas felvidéki színművész. Az Architekt drsnej poetiky című koprodukciós portréfilm bemutatóját 2020 tavaszán Sao Paulóban tartják. Jeles színészünk a portálunknak egyebek mellett elmondta: a Késmárk környékéről származó, felváltva Prágában és Pozsonyban élő Ladislav Kaboš rendező kérte fel őt arra, hogy alakítsa az időskori Hans Broos műépítész-tervezőt a róla készülő alkotásában.
„A több díjnyertes filmmel büszkélkedő rendező a világhálón talált rám. Hans Broos 1921-ben egy nagylomnici német családban született, és 2011-ben hunyt el. Az iskoláit még Pozsonyban és Prágában végezte, majd a családot kitelepítették Németországba. Már műépítészként Sao Paulóban telepedett le. Nagyon sok csodálatos épület tervezésével szerzett világhírnevet, s Brazíliában utcát is elneveztek róla“ – tudtuk meg még télen Boráros Imrétől.
Akkor azt is elárulta, hogy január végén, havas időjárásban, nagy hidegben Késmárk környékén kezdték e film forgatását: „Broos egykori szülőházánál is jártunk, címszereplőként kerestem a számára egykor fontos helyszíneket és a már elhunyt ismerősöket. Látomások, költői képek is színesítik a produkciót. Május végén Brazíliában, majd Németországban folytatódik az izgalmas feladatnak ígérkező forgatás. Odakinn Broos ifjúkori énjét egy fiatalabb brazil színész alakítja”.
Június 12-én portálunknak adott exkluzív interjújában örömmel tudatta: munkával teli, ám élménydús, új erővel felvértező napokat töltött Brazíliában.
„Ladislav Kaboš rendezővel, a prágai kameraman-nel és vágóval együtt június 1-én utaztunk Sao Paulóba. Ott csatlakozott hozzánk egy pozsonyi származású, Brazíliában tolmácsként dolgozó hölgy, aki sokrétű nyelvtudásával segítette boldogulásunkat. Akárcsak Pedro barátunk, egy brazil nagykövet fia, aki négy évnyi magyarországi tartózkodása során elég jól megtanult magyarul, és besegített a szervezőmunkába. Közben a portréfilm újabb és újabb szereplői társultak hozzánk. Így a Broos életét könyvben megörökített író, továbbá egy fotóművész, aki korábban a Broos által tervezett épületeket kapta lencsevégre, valamint az egyik volt tanítványa, aki jelenleg egyetemi tanár” – ecsetelte a történteket interjúalanyunk.
A brazíliai forgatás Sao Paulóban kezdődött, ahol Broos egykori házában a volt szakácsnőjével is találkoztak. „Miután Broos betegen szociális otthonba került, a szakácsnője családostul a házában maradt. A portréfilmben vele is van közös jelenetem“ – mondta.
Azt sem titkolta, hogy a forgatások után némi lazításra is maradt idejük: „Köztudott, hogy a brazilok szinte egész évben a karneválra készülnek, s imádnak táncolni. Röviddel az odaérkezésünk után huncutságból felkértem táncolni a nagyon közvetlen szakácsnőt. A vendégek a személyzettel együtt vették a lapot, nagy sikert arattunk, s azután kedvesen ugráltak körül minket“.
Majd a stáb repülőgéppel az Atlanti-óceán partján fekvő Florianópolisba utazott, ahol folytatódott a többnyire egész napos forgatás.
„Broos Florianópolis közelében építtetett fel egy kolostort, amelynek apátja megengedte, hogy odabenn is forgassunk, illetve a közös napi imádkozáson is részt vehessünk. Több felvétel készült a hangulatos óceánparton is. Majd találkoztunk azzal az Angelina nevű hölggyel, aki a már a tolókocsiba kényszerült, egyedül élő műépítész házi gondozója volt. Mi tagadás, mindvégig elég intenzív munka folyt. Városnézésre kevés időnk maradt. Sao Paulo azonban csodálatos látványt nyújtott egy több mint 30 emeletes felhőkarcoló tetőteraszáról“ – magyarázta.
Hozzáfűzte: a helyiek figyelmeztették őket a három- és négysávos utak veszélyes forgalmára, valamint arra is, hogy melyik városnegyedekbe nem érdemes sötétedés után ellátogatni, nehogy megtámadják őket. „Amikor egy téren forgattunk, a közelünkben narkósok sokasága tanyázott. Bár eszeveszetten rohangáltak ide-oda, a rend éber őrei a közeli rendőrkocsikból ugyan figyelgették őket, de inkább nem avatkoztak be.“
Boráros Imre hálás a sorsnak azért, hogy a 75. életévén túl ilyen nagyszerű újabb lehetőséget kapott.
„Az engem egész életemben mindenben támogató párommal, Pannikával Észak- és Közép-Amerikát korábban már körbejártuk. Dél-Amerika-i útról eddig azonban csak álmodoztunk. Köszönet a Teremtőnek azért, hogy most ez is megadatott nekem! Úgy érzem, hogy e forgatás alatt lelkileg és fizikailag is megfiatalodtam. Bár mindvégig kitűnően éreztem magam, ám továbbra is azt vallom: mindenütt jó, de a legjobb otthon. Ennek a filmnek a bemutatója valószínűleg 2020 tavaszán Sao Paulóban lesz, ahol még sokan élnek Broos egykori ismerősei közül, s az ottani német kolónia is felkarolta a filmforgatás ügyét. Kaboš rendező úr mindkettőnket már most meghívott a jövő évi filmbemutatóra, s kedves invitálásának szeretnénk eleget tenni“ – nyilatkozta.
Végül olvasóinkat is meghívta Székely János Dózsa című monodrámája felújított változatának bemutatójára.
„Az általam először 1985-ben bemutatott darab időszerűsített változatának bemutatóját Dózsa György halálának 505. évfordulója alkalmából, kivégzése napján, július 20-án 18 órától mutatjuk be a komáromi Kultúrpalotában. A forgatás miatt kissé csúszott a premier időpontja, de így legalább ezen jubileum is apropójául szolgál. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a múzeumi díszterembe!“