2020. április 11., 12:00

Elhunyt Obajasi Nobuhiko japán filmrendező, a háború borzalmainak ábrázolója

Elhunyt Obajasi Nobuhiko, az egyik legtermékenyebb japán filmrendező, aki műveinek nagy részét a háborús borzalmak ábrázolásának és "a film örök hatalma" dicsőítésének szentelte.

Obajasi Nobuhiko
Obajasi Nobuhiko (1938-2020)
Fotó: Getty Pictures

Filmcégének közleménye szerint a rendező pénteken hunyt el tüdőrákban, 82 évesen. Obajasinál 2016-ban diagnosztizáltak gyógyíthatatlan tüdőrákot, akkor csak néhány hónapot jósoltak neki az orvosok, de ő törékeny egészségi állapotban is tovább dolgozott, gyakran kerekesszékből.

Utolsó filmjét, amelynek angol címe Labyrinth of Cinema, az eredeti tervek szerint éppen pénteken, halála napján mutatták volna be, de a premiert végül elhalasztották a koronavírus-járvány miatt.

A művet, amely ugyancsak háborús témát feldolgozva tiszteleg a filmművészet előtt, premier előtt levetítették a tavalyi Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon, amely "a mozi mágusaként" méltatta a rendezőt, és több filmjét is műsorra tűzte.

Obajasi Nobuhiko több mint 40 mozifilmben, valamint különféle televíziós produkciók ezreiben juttatta el a nézőkhöz pacifista üzenetét. Filmjeinek képi világát kaleidoszkóp- és tündérmeseszerű ábrázolás jellemzi, jellegzetes motívumai közé tartoznak a színpompás japán fesztiválok, a csordogáló vér, a babaszerűen menetelő katonák, a hullócsillagok és a kanyargós macskaköves utcák.

Rendezőként 1977-ben debütált Hauszu (House) című, nagy sikert arató szürreális horrorjával. Utána a festői szépségű Onomicsi tengerparti városban, Hirosima tartományban töltött serdülőkorát dolgozta fel három filmben. Legsikeresebb filmjeit az 1980-as években forgatta, például a Miss Lonely-t 1985-ben, amelynek helyszíne ugyancsak szülővárosa. Jelentősebb művei közé tartozik a 2017-es Hanagatami is, amely a fiatalkori szerelmeken kívül a háború igazságtalanságaival foglalkozik.

Televíziós reklámfilmjei valósággal forradalmasították a műfajt, Obajasi ezekben elsőként szerepeltetett olyan nemzetközi sztárokat, mint Catherine Deneuve vagy Charles Bronson.

A rendező gyermekként átélte a második világháború borzalmait és nélkülözéseit, pacifista világnézete pedig további megerősítést kapott apjától, aki orvos volt a hadseregben. Tőle kapta első 8 milliméteres kameráját is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.