Elhunyt Franco Zeffirelli

Zeffirelli fia, Luciano közölte, hogy édesapja szombat délben római otthonában hunyta le örökre szemét.

Franco Zeffirelli hosszú ideje beteg volt, és állapota sokat súlyosbodott az utóbbi hónapokban.

Zeffirellit egész pályafutása során az örök értékek vonzották, a kultúra magva, amely nincs kitéve korok divatjának. Alkotásaiban az érzelem áll a középpontban, hősei a boldogság után kutatnak, a vallási és társadalmi bezártságból keresik a kiutat. Első játékfilmjét még 1957-ben forgatta Kemping címmel, de a fekete-fehér vígjáték egyáltalán nem jellemző darabja az életművének. 1966-ban dokumentumfilmet forgatott a firenzei árvízről.

Az igazi világsikert A makrancos hölgy (1967) hozta meg számára: Shakespeare komédiájának szellemes, látványos, az eredetihez méltó adaptációjának magas színvonalához Richard Burton és Elizabeth Taylor fergeteges alakítása is hozzájárult. A következő évben a Rómeó és Júlia filmváltozatával ha lehet, még nagyobb sikert aratott. Szenzációs ötletnek bizonyult, hogy a tragikus sorsú szerelmesek megformálására – szakítva az addigi színjátszási hagyományokkal – az eredeti szereplőknek megfelelő életkorú színészeket választott Leonard Whiting és Olivia Hussey személyében. Feltétlenül említést érdemel Nino Rota csodálatos kísérőzenéje is. (A szerelmi téma feldolgozása a korszak népszerű énekese, Engelbert Humperdinck előadásában ma már örökzöldnek számít.) A közönség, főleg a fiatalok nagy tetszéssel fogadták a Napfivér, Holdnővér (1972) című munkáját is. A kritikusok már inkább vitatták a filmet, amely Assisi Szent Ferenc életének kissé idealizált feldolgozása. 1966-ban Liliana Cavani rendezőnő ugyancsak megfilmesítette ezt a témát: az ő munkája egyfajta mozgóképes előfutára volt a '60-as évek végén fellobbant diákmozgalmaknak, míg Zeffirelli változata mintegy utólagos reflektálás ugyanerre. Ezt az értelmezést erősíti, hogy a gyönyörű betétdalokat a diákmozgalmak kultikus énekes sztárja, Donovan énekelte. Zeffirelli következő monumentális vállalkozása A názáreti Jézus volt, mely ötrészes tévésorozatként és kétrészes mozifilmként egyaránt elkészült. A közönségsiker most sem maradt el, ám a kritikusok többsége csupán szép képeskönyvként értékelte a produkciót. A '90-es években Zeffirelli továbbra is megosztotta energiáit a színház és a film között. Míg az előbbi területen folytatódott diadalmenete, addig filmjeivel nem sikerült megismételnie korábbi alkotásai világsikereit.

2006 novemberében jelent meg Zeffirelli önéletrajza, amelyben nyíltan beszélt homoszexualitásáról és Visconti iránti szerelméről. Mint írja, egész életében „diszkréten kezelte homoszexualitását”, s ezt megelőzően csak tíz évvel korábban, San Franciscóban beszélt férfiakkal való kapcsolatairól. Mint nyilatkozott: homoszexuálisnak vallja magát, de nem melegnek (gay). Számára ez a szó „gyűlöletes, sértő és trágár”.