2011. november 5., 15:44

Együtt kéne imádkozni a meccsek előtt

HAMBURG. A Hamburger SV 24 éves balhátvédje szerint csodát tenne, ha a játékosok – az afrikai csapatok példáját követve – rövid imádságot mondanának együtt a pályán. Mérhetetlenül sok erőt adna – hangsúlyozta a Hamburger Abendblattnak adott nyilatkozatában.

A német válogatott tagja minden megmérettetés előtt imádkozik Istenhez, hogy Õ adjon erőt, és védje meg a sérülésektől. Mindeddig egyedül. Tehetségét, képességeit Isten csodálatos adományának tartja.

A hamburgi napilapnak adott interjúban elmondta, hogy a hivatásával elkerülhetetlenül együtt járó stressz és eredménykényszer hatására két éve sokkal intenzívebb hitéletet él. Egész életét Isten kezébe helyezte – vallotta. Szeményes hitvallását felkarjába tetováltatta: jobb karján a kereszt látható, családja kezdőbetűivel; balján egy imádságot tartó két kéz. „Enyéimet és engem Isten oltalmaz és őriz” – mondta a fiatal sportoló.

Dennis Aogo édesapja nigériai, édesanyja német. 1991 óta profi futballjátékos Németországban. 2004-ben játszott először a Bundesligában. A 2008-2009-es szezonban igazolt a Hamburg SV-hez. A német ifjúsági válogatott játékosaként 2007 márciusában debütált; tagja volt a 2009-ben ifjúsági EB-t nyerő németországi csapatnak. 2010 januárjában került a felnőtt válogatottba. Tagja volt a 2010-es német világbajnoki keretnek: játszott az Uruguay ellen megnyert bronzmérkőzésen.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.