„Egy nagyon vonzó fickó vagyok” – 110 éve született Gregory Peck
A fenti, kissé önironikusnak tűnő kijelentést egyik filmjében saját magáról teszi a XX. század egyik legdecensebb, s egyúttal legsármosabb amerikai színésze, aki közel 60 filmben játszott (többnyire) főszerepet, s akinek Richard Burtonnel és Tony Curtisszel ellentétben az a kegy is megadatott, hogy ha egyszer is, de legalább átvehette az Oscar-díjat. Bár a hetvenes-nyolcvanas években többször is rossz lóra tett, harmadosztályú westernekben és thrillerekben aprózta el a tehetségét, amit addig letett az asztalra, bőven elég volt ahhoz, hogy milliók kedvencévé váljon, még ha ezt díjakra nem is igen váltotta. 110 éve született Gregory Peck, akire legtöbben talán a Római vakációból emlékeznek.
– nyilatkozta egyik interjújában, s mintha maga a sors is filmszínésznek szánta volna. Az átlagosnál jóval magasabb, ugyancsak jóképű, intelligens kinézetű férfi volt, aki gyorsan megengedhette magának, hogy válogasson a felkínált szerepek között, igaz, intelligenciája nem egyszer cserben hagyta, ezért a kirobbanó indulás után a hetvenes évektől kezdve többnyire másodrangú filmekben szerepelt, ez alól kivételt talán csak A brazíliai fiúk és a Bíbor és fekete jelentett. Mindkettő a második világháborúhoz köthető alkotás, előbbiben a náci orvoshóhért, Josef Mengelét alakítja egy sci-fiben, utóbbi pedig kedvenc városában, Rómában játszódik a náci megszállás alatt.
Ha valakinek, akkor úgy tűnik, neki nagyon simán indult a filmes pályája, hisz alkati adottságai mellett már ötéves korától hetente jár moziba az őt nevelő nagyanyjával és a kutyájával a San Diego melletti dallamos nevű La Jolla városkában.
Szülei ugyanis ekkorra már elváltak, gyógyszerész apja elhagyta a családját.
Az út mégsem volt kitaposva a színészet felé, Berkeleyben egy ideig orvostanhallgató volt, járt katonai akadémiára is, de egyiket se fejezte be, a színészet ugyanis sokkal jobban érdekelte. Elszegődött a New York Neighborhood Playhouse csoporthoz, és 1942-ben már a Broadwayn lép fel Emlyn Williams Hajnali csillag című vadonatúj darabjában. S innen már nincs visszaút.
Még javában zajlik a világháború, de ő Hollywoodban játszik a Dicsőség napjai című filmben, majd következő filmje, a Mennyország kulcsa már az Oscar-díj jelölést is meghozza a számára. Ekkor találkozik David O. Selznick producerrel és a horrorfilmek nagymesterével, Alfred Hitchcockkal, akikkel több fontos filmet készítenek együtt. Az első közös munka az Elbűvölve című krimihorror, amelyben Peck partnere a pár évvel korábban a Casablanca által berobbant hideg északi szépség, Ingrid Bergman (magyar szinkronhangja itt is Váradi Hédi). De Hitchcockkal forgatja a Paradine-ügy című krimit is, amelyben a rossz lóra tévő ügyvédet játssza el mély beleélő képességgel. De előtte már elkészült a Macomber-ügy című mozi is, amely Ernest Hemingway írása alapján készült, ahogy az ötvenes évek elején a Kilimandzsáró hava című film is. Előbbit Korda Zoltán jegyzi rendezőként, s a film zeneszerzője, ahogy az Elbűvölve című alkotásnak is, Rózsa Miklós.
Ekkoriban szinte ki se jön a filmstúdiókból, négy filmes szerepéért is Oscarra jelölik, de annak elnyeréséig 1963-ig várnia kell, amikor a Ne bántsátok a feketerigót! című, akkoriban még nagyon bátornak számító rasszista ellenes filmben nyújtott alakításáért, ahol szintén egy védőügyvédet, a fekete elítéltet védő Atticus Finchet testesíti meg.
Érdekesség, hogy Peck temetésén a gyászbeszédet majd a filmben a fekete elítéltet játszó Brock Peters mondja. Felsorolni is képtelenség az ekkoriban született filmjeit, számos western és háborús film főhőse, de nem egy alkalommal tűnik fel tengerészkapitányként is. Ilyen az Őfelsége kapitánya című., Napóleon korában játszódó történelmi kalandfilmje (magyar hangja Kálmán György) vagy a kultikussá vált Moby Dick, amelynek évtizedekkel későbbi tévéfilmváltozatában is feltűnik majd. Fontos filmje az 1946-ban forgatott Az őzgida című romantikus „természetfilm” (ennek főszerepéért szintén Oscarra jelölték), a Csak a bátrak című western, valamint talán máig legismertebb filmje. A Római vakáció.
Pedig nem úgy indult, hogy világsiker lesz belőle. Amikor William Wyler zöld utat kapott, hogy megrendezze a történetet, az már jó tíz éve készen volt, de senkinek se kellett. Ráadásul akkoriban dühöngött a kommunistaellenes McCarthy-korszak, s a forgatókönyv írója, Dalton Trumb is feketelistára került. Ráadásul Wyler a filmet nem a Paramount valamelyik stúdiójában, hanem Rómában akarta leforgatni, amit végül is azzal a feltétellel engedtek meg, hogy alaposan megkurtították a költségvetését, így az csak fekete-fehérben készülhetett el. A férfi főszerepet eredetileg nem is Gregory Pecknek szánták, az amerikai újságíró szerepét, hanem Cary Grantet szemelték ki, aki megnézvén a kiválasztott, akkor még teljesen ismeretlen Audrey Hepburn képeit, túl idősnek találta magát az őzikeszemű, hamvas bőrű belga szépséghez, s átpasszolta a szerepet Pecknek.
A fiktív királyságból Rómába érkező Anne hercegnő és Joe Bradley amerikai újságíró szerelmi románca – amely ráadásul egybeesett Margit angol hercegnő hasonló színezetű valós románcával – fekete-fehérben is kirobbanó sikert aratott, de az Oscart csak Audrey Hepburnnek hozta el.
(A film első szinkronjában Pecket Sztankay István magyarítja, míg Hepburn magyar hangja a Váradi Hédi melletti másik csodahangú színésznő, Farkas Zsuzsa, aki később férjével Amerikába távozott, így neve ma már igazából a Római vakáció magyar hangjaként maradt csak fenn.)
A Római vakáció elképesztő sikerét jelzi, hogy később a Rómába látogató turisták különprogram keretében végigjárhatták a Peck és Hepburn által bejárt helyszíneket, sőt a filmek több szabad folytatása is készült. Tervezték, hogy a két eredeti főszereplővel leforgatják a történet folytatását is, de erre (szerencsére?) nem került sor. De színdarab is készült belőle Paul Blake tollából, amit Magyarországon a tízes évek elején az Orlai Produkciós Iroda mutatott be Pelsőczy Réka rendezésében, Balla Eszter, Fekete Ernő. Hernádi Judit és Márton András főszereplésével.
A film Peck magánéletére is sorsdöntő kihatással volt, ugyanis e film miatt vált el tőle három gyerekének anyja, Greta Kukkonen, s egy Hepburn által adott fogadáson ismeri meg második feleségét, Veronique Passanit, akivel haláláig élt együtt, s akitől további öt gyereke született. Az máig nagy kérdés és már valószínűleg örökre homályban marad, vajon mi történt, ha történt egyáltalán valami Peck és Hepburn között a római forgatáson.
A Római vakáció után se tört meg a pályája, s nem is ült a babérjain, olyan filmeket jegyez, mint a szintén második világháborús Bíborsivatag, a saját családi válságára rímelő A szürke öltönyös férfi (ennek egy része is Rómában játszódik), a Mark Twain novellája alapján készült Egymillió fontos bankjegy vagy az Idegen a cowboyok között című szintén Wyler-mozi, amelyben sok más filmjéhez hasonlóan egy, az átlagkörnyezetből bő két számmal kilógó különcöt alakít. Ezen mozik jellemzője (ne feledjük, hogy a negyvenes-ötvenes években vagyunk), hogy mai szemmel már túl hosszúak, túl lassúak, s bizony nem igazán élvezhetők.
Mielőtt átléptünk volna a hatvanas évekbe, még leforgat egy propagandaszemléletű hazafiasa mozit a koreai háborúról (A Pork-Chop domb) és Az utolsó part című disztópikus történetet, amely a harmadik világháború után játszódik. Ne feledjük, még előttünk van az 1962-es kubai válság, amikor hajszálnyira voltak elődeink attól, hogy a filmben történtek megismétlődjenek.
Amíg A Pork Chop-i domb még az amerikaiak koreai hadműveletét dicsőíti, később, a vietnámi invázió idején már erőteljesen fellép az amerikai hivatalos álláspont ellen, s kiáll azon amerikai fiatalok mellett, akik megtagadják a vietnámi inváziót. S erre az évtizedre esik a fentebb már említett Oscar-díj is a Ne bántsátok a feketerigót című filmjéért.
A hatvanas évek első nagy kasszasikere a Navarrone ágyúi szintén második világháborús kalandfilm David Niven és Anthony Quinn társaságában, akikkel később több filmet is elkövetnek még. A Káprázat című thrillerben az Elbűvölve után ismét egy amnéziás férfit játszik, az Arabeszj című kémfilmparódiában Sophia Lorennel szerepel (ez a film egyetlen pozitívuma), míg a Lopakodó holdban ismét visszatér a prérire, az indiánok közé. Itt is marad a Mackenna aranya című mozi kedvéért is, amelyben Omar Sharif és az egyik James Bond-filmben (Őfelsége titkosszolgálatában) akkoriban feltűnt Telly Savalas a partnere. Nyugodtan leírhatjuk, J. L. Thompson mozija ma már a sztárparádé ellenére is nézhetetlen.
Sokkal izgalmasabb az 1969-ben készült A vezér című újabb kémfilm (ezt is Thompson rendezte), amelyben egy Kínába egy enzim megszerzéséért átdobott amerikai tudóst játszik. S ugye kitalálták már, ki a címszereplő vezér? Természetesen maga Mao Ce-tung, a kínai véres forradalom agytrösztje. Mivel amerikai filmről van szó, a happy end természetesen előre garantált.
A hetvenes években valahogy nem találja a neki való mozit, ráadásul egyik fia az első házasságából öngyilkos lesz, így jóval kevesebb filmben szerepel, s azok se az igaziak. A családi tragédiát feldolgozandó Richard Donner rendezői segédletével készül el az Antikrisztus-témát feldolgozó Ómen című misztikus thrillerje, s a hetvenes évekre jut még egy sci-fi, A brazíliai fiúk, amelyben a hírhedt náci orvost, Josef Mengelét személyesíti meg. Halálos ellenfele a filmben a nácivadász Liebermant megformáló Laurence Olivier. Mengele szerepe egyike nagyon kevés negatív figuráinak, hiszen filmjei többségében ő a nagybetűs humanista példakép. S igazából egy ilyen példaképpel zárja le nagyon gazdag filmes pályafutását, 1983-ban egy emberek tucatjait mentő ír katolikus papot játszik szeretett városában, Rómában a második világháború náci megszállása idején.
Gregory Peck 87 éves korában, 2003-ban hunyt el, de ő nyugodtan alhatja őrök álmát, bár a díjak többnyire elkerülték, a halhatatlanság nem.
