Dr. Kémeri és felvidéki ügyfelei
A múlt század nyolcvanas éveiben két különleges bűnügyi sorozat borzolta fel a magyar tévénézők idegeit. Az egyik a Horthy-korszakba repítette vissza a krimi kedvelőit, a másikban viszont egy kotnyeles, minden lében kanál ifjú hölgy, Linda nyomozott már jelen időben. A két sorozatot – amelyben az akkori magyar színészvilág színe-java játszott –, ma is állandóan ismétli a köztévé, s bizonyára nem véletlenül. Izgalmas alapsztorik, bővérű humor, s némi izgalomforrás vártak a nyolcvanas évek több műszakos életet elviselni kénytelen, gulyáskommunizmust sikeresen abszolváló, de még egycsatornás nézőire.
Pár évvel a Kémeri előtt a Megtörtént bűnügyek című sorozat hozta izgalomba a magyar tévénézőket, amely többnyire Magos őrnagy eseteiből merített. Magos nagyon is létező személy volt, a sorozat a kassai gyökerekkel rendelkező Mág Bertalan, valamint a szabadkai Fóti Andor eseteit vitte filmvászonra. Csipke és Magos őrnagyot Avar István és Kállai Ferenc játszották, s a történetek az adott korban, többnyire a hatvanas-hetvenes években játszódtak, bár a végzetes szál nem egyszer visszanyúlik régebbi időkbe. De Mág Bertalan történetéből készült a kor egyik legnagyobb sikerű, háromrészes bűnügyi játéka is, a valahol a második világháború idején indító Két pisztolylövés is, amelyben Magost Garas Dezső, míg az antihőst, vagyis a gyilkost Bencze Ferenc játssza.
S talán itt érdemes megemlíteni minden idők egyik legnagyobb magyar filmsikerét is, a Pogány Madonnát, amelyben Bujtor István először alakítja a magyar Piedonét, s talán mindannyian jobban jártunk volna, ha itt le is zárja a történetet.
Sajnos, nem tudott betelni a viszonylag könnyen jött sikerélménnyel, s úgy járt mint maga Bud Spencer, még hosszú évekig nyúzta róla a bőrt, s nem vette észre, hogy közben már a csontváz is összeomlott.
De erre a sorsra jutott a Linda sorozat is, amelynek harmadik évada már teljesen érdektelen és nézhetetlen volt.
Ezt az orbitális hibát viszont elkerülték a szintén ugyanezekben az években készült Kémeri alkotói, akik csak öt részt engedélyeznek magánnyomozó hősüknek, aztán egyszerűen agyonlövetik a két szerzővel, Ungvári Tamással és Polgár Andrással. Bár Kémeri mégiscsak feltámad haló poraiból, de a televízió vezetői több nyomozást már nem engedélyeztek számára.
Ez az öt eset viszont – amely átöleli az egész Horthy-korszakot –, örök halhatatlanságot biztosított mind a leglustább ügyvédből magánnyomozóvá vedlett, Kémerit alakító és számtalan alakváltozatban megjelenő Székhelyi Józsefnek, de a Bánát főkapitány-helyettes bőrébe bújó Szilágyi Tibornak és Kémeri börtönviselt házvezetőnőjét, Ernát játszó Tábori Nórának, valamint a sok-sok epizódszerepet játszó többi színésznek is, akik közül többen több szerepet is eljátszanak az egyes részekben.
Főhősünk nem túl sikeresen prosperáló ügyvéd (Erna szerint akár a lustaság szobrát is megmintázhatnák róla), aki, hogy ne mindig csak krumplifőzeléken tengődjön, alkalmi magánnyomozó irodát nyit egy okirathamisító hölgy, a rendőrség és a börtöncellák által is jól ismert, már említett Erna oldalán, akit ugyan naponta megfojtana, de a hölgy ugyancsak érti a dolgát. A csapat harmadik tagja Kémeri egykori egyetemi évfolyamtársa, aki főkapitány-helyettesként prosperál ezekben a nehéz évtizedekben.
Az első történet ugyanis a Horthy-korszak konszolidálódása idején játszódik (Az ellopott arany), az utolsó pedig már a vészkorszakban (Embercsempészek). De egy-egy rész erejéig bepillanthatunk a vatikáni nuncius, ahogy Eduárd walesi herceg látogatásába, ahogy nem hagyhatják ki a hírhedt biatorbágyi merényletet sem.
– figyelmeztetnek az alkotók az egyes epizódok elején, s mivel lassan száz év (vagy az első két rész esetén már több is) telt el a történtek óta, a személyes érintettség talán már nem fenyeget, a történelmi érintettség viszont annál inkább. Sőt még a felvidéki is.
A biatorbágyi merényletet feldolgozó Statárium című részben a merényletek főszervezője Mecsek Gábor (Tolnai Miklós), a Rimamurányi Barnaszén RT főrészvényese, a Fehér Szarvas Bajtársi Egyesület elnöke, a merényletek főszervezője, míg az utolsó, Embercsempészek részben a megbízást az a Keceli Ilonka adja Kémerinek, akinek dúsgazdag zsidó férje a Csehszlovákiában (Brünn, Nagyszombat, Dunaszerdahely) prosperált Keceli Ipari Textil Művek tulajdonosa, akit állítólag egy embercsempészére szakosodott bűnbanda juttatott ki Svájcba, de mint Kémeri kideríti, szerencsétlen sose jutott el odáig. Ahogy majdnem Keceli Ilonka (Hernádi Judit) se.
Vagyis remek korrajz, izgalmas, humorban megforgatott történet, kiváló színészek, de az alkotók gondolnak a megfelelő, korhűséget utánzó zenére is, amelyet az akkoriban a Sohase mondd című slágerével (Hernádi Judit viszi sikerre) feltűnő Döme Zsolt komponálja (az egyik részben a zenei betéteket előadó Bergendy István és zenekara is feltűnik élő szereplőként, s még arra is vigyáznak, hogy egy-egy rendező el ne unja magát, az öt részt hárman (Mihályfy Sándor, Horváth Tibor, Félix László) jegyzik. A siker és a kellemes szórakozás (ma is) garantált.
A sorozat harmadik része a harmincas évek elején lezajlott vonatmerényletek nyomába ered, amely a statáriumok bevezetéséhez vezet.
Máig nagy kérdés, hogy a magyar kormány rendelte-e meg a nagy gazdasági válság idején tartós tüntetésekbe és megmozdulásokba torkolló, kezelhetetlennek tűnő helyzet idején a merényleteket, hogy bevezethesse a statáriumot, vagy egy őrült, küldetéstudatos merénylő cselekedeteiről volt szó csupán.
Tény, hogy Matuska Szilvesztert végül letartóztatták, de a statáriumot is bevezették. A történet nem egyszer megmozgatta a magyar filmesek fantáziáját is, 1958-ban Várkonyi Zoltán forgatott filmet az egykori biatorbágyi tragédiából (amely csak egy volt a merényletek sorában), amelynek főszereplője a nyilvánvalóan őrült merénylő mellett az ügyet végül kinyomozó magándetektív, aki véletlenül az utolsó pillanatban száll fel a bécsi gyorsra, hogy megbízója feleségének kétes afférját felderítse, valamint a nyomozó egykori évfolyamtársa, aki főkapitányként a regnáló hatalmat s korántsem az igazságot képviseli. A film a politikai maszlagot róla lefejtve három színész (Básti Lajos, Páger Antal és Major Tamás) kongeniális játékának köszönhetően ma is kifejezetten élvezetes, akár pszichotrillerként is.
Szinte a Kémeri forgatásával egy időben Simó Sándor kanadai-német-magyar koprodukcióban dolgozta fel Matuska Szilveszter történetét, s bár itt már kevesebb a politikai töltet, ez a lényegen mit sem változtat. Itt is egy küldetéstudatos őrültet (Michael Sarrazin) látunk, aki ugyanabban a gyógyíthatatlan betegségben szenved, mint az i. e. 356-ban az epheszoszi Artemisz-templomot felgyújtó Hérosztratosz vagy Misima Jukio Aranytemplom című világhírű regényének a hőse, egy fiatal buddhista templomszolga, aki 1950-ben a kiotói Aranytemplomot gyújtotta fel csak azért, hogy bekerüljön a történelemkönyvekbe. Ez a rögeszméje Matuska Szilveszternek is.
Mindkét film Matuskája, Básti Lajos és Michael Sarrazin is remekül ábrázolja a merénylő gyógyíthatatlan őrültségét. S mindkét filmben ott van az ügyet a hatalom ellenében kinyomozó nemkívánatos nyomozó és maga a hatalom is, amely nem csupán eltussolni kívánja a merénylő személyét, hanem aljas politikai célokra akarja felhasználni.
Nincs ez másképp a Kémeri epizódjában sem, a tettesek egy részét elfogják, de mivel a szálak túl magasra vezetnek, egyikük sem kap jelentős büntetést. Ahogy Matuska valódi sorsa is máig bizonytalan, állítólag 1945-ben egy szabadkai tömegsírban végezte be...
Eduárd walesi herceg 1935-ös budapesti látogatása szintén tényeken alapszik, a Prágai Magyar Hírlap helyszíni tudósításban számol be a leendő angol király budapesti „víkendezéséről”, aki az adott évben kétszer is meglátogatta Budapestet. A látogatás oka rém egyszerű volt, a nőbolond angol magyar hölgyekre vágyott, s ami járt neki, azt a „bereck” (magyarul: barack) mellett természetesen meg is kapta. Hogy aztán tényleg terveztek-e ellene merényletet, az már más lapra tartozik.
A Stella című rész legalábbis nem zárja ki, sőt feltételezi ennek a lehetőségét. De jön Kémeri és Bánát, s végül megakadályozzák a német eredetű merényletet, így a herceg (Bálint Andtás) megkapva minden földi jót, Budapestről elégedetten és élve távozik, sőt fel is ülhet az angol trónra, hogy 326 nap elteltével le is szálljon róla.
A gyors bukás oka szintén egy hölgy, mégpedig egy kétszeresen elvált színésznő, Wallis Simpson, akit a király előnyben részesít a koronával szemben, s a trónt ráhagyja Albert öccsére, aki VI. György néven foglalja azt el. Nagy kérdés, mi lett volna, ha Budapesten nem kerül ki élve a csinos sztriptíztáncosnő ölelő karjai közül…
S milyen jól tették, hogy Ungvári Tamás és Polgár András nem temették el végleg Kémerit, de magánnyomozó hősünket mégis a kétezres évek második felében teremtette újjá a máig nagyon rejtélyes Kondor Vilmos, aki a szintén, mára már történelmi korokba helyezett bűnügyi regényeiben megteremtette/újrateremtette őt Gordon Zsigmond bűnügyi újságíró alakjában.
Az egyik történetben (Budapest romokban) maga Matuska Szilveszter alakja is feltűnik majd. A sorozat első darabja, a Budapest noir 1936-ban, Gömbös Gyula miniszterelnök temetésével indul, s a sorozat későbbi darabjaiban hol vissza, hol előre haladunk a történelmi időkben.
2017-ben Gárdos Éva rendezésében film is készül az első részből, Gordont Kolovratnik Krisztián játssza. Itt sem hiányozhatnak a hivatalos rendőrségi szervek, ahogy a hatalmi élet meglehetősen korrupt és erőszakra hajlamos képviselői sem. Bár olyan nagyágyúk is megfordulnak a filmben, mint Kulka János, Kováts Adél, vagy Fodor Tamás, az éjfekete lepellel letakart, humorérzéket nyomaiban sem mozgósító film a nagy várakozás ellenére csendben megbukott. Szerencsére Kondor Vilmos nem hagyta abba Gordon kalandjait, s ahogy Kémeri, úgy ő is évtizedeket ölel át nyomozásaival a magyar történelemből.
