Dokumentumfilm idézi fel a doni áttörést

Január 12. a magyar történelem egyik gyásznapja, 1943-ban e nap reggelén indult a II. világháború számunkra sorsdöntő ütközete. A mindent elsöprő szovjet rohamnak a magyar honvédek - amíg tehették - ellenálltak, de a túlerővel nem bírtak. A közmédia forgatócsoportja az egykori csaták helyszínén az elmúlt év nyarán forgatott. A dokumentumfilmet az M1 szombaton 12 óra 35 perctől vetíti.

"A Don kanyar, mint földrajzi és történelmi fogalom ugyan beleívódott az emberek emlékezetébe, de kevesen tudják vizuálisan elképzelni" – beszél a Don vidékéről Hatos Gyula szerkesztő. "Az orosz folyót a szabályozás előtti kanyargó Tiszához hasonlítanám. A szovjetek e folyókanyarulatok adta lehetőségeket aknázták ki. Itt közvetlenül a mocsaras dús növényzettel borított partszakaszokon építettek ki 1942 nyarán - immár a nyugati oldalon - három hídfőállást. Az ominózus napon az urivi állást törték át, megpecsételve ezzel a 2. magyar hadsereg sorsát."

Az alkotókat a helybéliek nagy tisztelettel fogadták, úgy tűnik, az egykori véres ütközetek történelemmé szelídültek. A filmet eredeti híradórészletek, magyar és orosz történészek elemzései teszik hitelessé. Az alkotók nagymértékben támaszkodhattak Debreceni Mihály hely- és nyelvismeretére.

"A szovjet fél alaposan felkészült a támadásra, felderítőik tökéletesen feltérképezték a magyar állásokat" - idézi a múltat Szergej Ivanovics Filonyenko, történész, a Voronyezsi Állami Egyetem rektor-helyettese. "Tisztában voltak azzal, hogy a magyarok harci szelleme nagyon alacsony volt, a szabadságolások elmaradtak, a felszerelés, az élelmezés is nagyon rossz volt. Így nem véletlen, hogy az áttöréskor a szovjetek hatalmas veszteségeket okoztak a magyaroknak."

A harcok során a magyarok valóban súlyos áldozatot hoztak, a közel egy év alatt az elesettek, sebesültek és fogságba esettek száma elérte a 125 ezer főt. A második magyar hadsereg tragédiája igazán a visszavonulás idején teljesedett be.

A szélsőséges hideg, az élelmiszerhiány, valamint a sebesültek hátraszállításának megoldatlansága miatt olyanok is meghaltak, akinek szerencsésebb körülmények
között túlélhették volna a kataklizmát.

Solymosi István karpaszományos őrmester indulása előtt így vigasztalta ifjú feleségét és karon ülő gyermekét: "Ne sírjatok, visszajövök, a jó Isten megsegít mindnyájunkat!". Õ túlélte az embert próbáló napokat, és a filmben kamerák elé állhatott, a legtöbb bajtársát viszont hiába várták otthon.