2013. augusztus 30., 10:31

Csökkenti a fogszuvasodás kockázatát a teafogyasztás

LONDON. Brit kutatók szerint napi legalább három csésze tea elfogyasztása a fogszuvasodás kockázatának csökkentésével elősegíti a jó szájhigiéniát.

A Brit Táplálkozási Alapítvány Nutrition Bulletin kiadványában megjelent tanulmányban korábbi kutatások elemzésével kimutatták, hogy a fekete tea segít két baktériumfajta, a Streptococcus mutans és a Lactobacillus leküzdésében, amelyek összefüggésben állnak a fogszuvasodással és a fogínybetegséggel.

A kutatást vezető Dr. Carrie Ruxton elmondta, hogy a leghatékonyabb dózis napi három-négy csésze tea. Ráadásul a fekete tea még akkor is a fogszuvasodás ellen hat, ha cukrot tesznek bele. A zöld tea is hasonló hatást gyakorolt, ezen kívül az állapothoz hozzájáruló kénes vegyületek semlegesítése révén még a kellemetlen szájszagot is megszünteti.

„Biztos vagyok abban, hogy a fogorvosok örömmel fogadják majd a hírt, és fel fogják használni a szájhigiéniára való népegészségügyi oktatásban” – mondta Dr. Ruxton.

A kutató elmagyarázta, hogy amikor a szájban lévő baktériumok reagálnak a szénhidrátokra, sav képződik, ami oldja a fogzománcot, ami fogszuvasodáshoz és fogvesztéshez vezethet. A fekete és a zöld tea csökkenti a gyulladást, megakadályozza a láncreakciót elindító baktériumok megtapadását és szaporodását. A tea flavonoidokat és katekineket, tannin típusú antioxidáns vegyületeket tartalmaz, amelyek mikroba-ellenes hatást gyakorolnak.

Az elemzés ezen kívül azt is kimutatta, hogy a zöld tea az energiafelhasználás és a zsírégetés fokozása révén a fogyást is elősegíti – írja a betegszoba.hu portál.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.