2019. május 30., 10:33

Börtönviselt drogos és szőke lett a Dr. Csont sztárja - VIDEÓ

A Dr. Csont női főszereplőjét, Emily Deschanelt a krimisorozat vége óta nem láthattuk a képernyőn, most az Animal Kingdom-ban tér vissza. Egy börtönviselt drogost játszik, amihez ki kellett lépnie a komfortzónájából, erről mesélt.

csontok-karakter.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: YouTube
Május 28-án elindult az Animal Kingdom negyedik évadja, amelyben Emily Deschanel is benne lesz – csak épp az első epizódban nem láthattuk még, a másodikban jelenik majd meg.

Előző karakteréhez képest igencsak megváltozott, itt ugyanis egy börtönből frissen szabadult, függőségével küzdő nőt fog játszani, aki egy ismeretség révén megpróbál a bizalmába férkőzni a történet középpontjában álló családnak.

Emily Deschanel a Dr. Csont főszereplőjeként
Emily Deschanel a Dr. Csont főszereplőjeként
Fotó:  FOX, TNT

Burokban éltem, egy biztonságos térben voltam 12 évig – ez a szerep viszont egy másik helyre lökött, ahol nem annyira kényelmes"

– mondta Deschanel a TV Guide-nak.

Hozzátette azonban, hogy kellett is neki a változás, nagyon kimerítette, hogy 12 évig játszotta ugyanazt a karaktert, egy darabig nem is tudta, hogy lesz-e kedve újra színészi munkát vállalni.

Emily Deschanel az Animal Kingdomban
Emily Deschanel az Animal Kingdomban
Fotó:  FOX, TNT

Egy ideig inkább a gyerekeivel töltötte az időt, akiket a Dr. Csont forgatása során alig látott, így amikor újra munkába állt, az volt az egyetlen kikötése, hogy a forgatási helyszín ne legyen túl messze. 

csontok-karakter.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.