2019. április 30., 16:26

Borbás Marcsi: a közönségdíj igazolása annak, hogy az embereket érdeklik a tradíciók

A Magyar Filmdíj „óriási igazolása annak, hogy az embereket érdeklik a vallási, történelmi, kulturális hagyományaink” – mondta Borbás Marcsi műsorvezető annak kapcsán, hogy Az eleven Húsvét című Gasztroangyal-epizód közönségdíjat kapott a televíziós forgalmazású alkotások között az 5. Magyar Filmhéten.

borbas-marcsi-uj-musor.jpg
Fotó: Krisztics Barbara
Ezt a díjat együtt nyertük mindazokkal, akik nem csak ápolják, hanem meg is élik hagyományaikat, legyenek azok vallási, történelmi vagy kulturális tradíciók”

– fogalmazott Borbás, hozzátéve: a film jól példázza, hogy nem minden műsor unalmas, amely a hagyományok megőrzését mutatja be, a Gasztroangyal különkiadásának közönségsikere annak is köszönhető, hogy a 65 perces vallási témájú film tele van humorral, érzelemmel, különlegességekkel.

Borbás Marcsi felidézte, hogy már évek óta szerettek volna dokumentumfilmet készíteni a húsvéti ünnepkörről Erdélyben. A tavaly rögzített műsor óriási előkészítést igényelt, minden élő volt, pontosan tudni kellett mikor, hol, mi történik. A forgatáson folyamatosan négy kamerával, két szerkesztővel dolgoztak - fűzte hozzá.

Elmondta, hogy a film központi helyszíne Csíkmadaras, ahol évszázadok óta hűen őrzik és élik meg őseik hagyományait. Így a faluban évről-évre összegyűlnek például a rózsafüzér-társulatok tagjai, hogy az asszonyok közösen készítsék el a böjtös töltött káposztát. Az epizód egy ott élő család segítségével meséli el a húsvéti szokások rendjét nagycsütörtöktől kezdve egészen az ünnep csúcspontjáig.

A Szögi Lackó által rendezett film bemutatja a húsvéti ételáldást és -szentelést is Csíkszeredában, ahol az ünnep reggelén a város főterén asszonyok, gyerekek és férfiak ezrei várják sorokba rendeződve, hogy nagy gonddal elkészített ételeiket a püspök megáldja - mondta a műsorvezető.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.