2019. január 20., 12:59

Black Mirror – 2019-ben is belenézhetünk

A Charlie Brooker által megálmodott Black Mirror nevű sorozat a disztópia eszköztárával élve 2011-től mutat nekünk görbe tükröt – hangsúlyozva mindenekelőtt a társadalmi és technológiai világproblémákat.

Black Mirror
Fotó: babbletop.com

A közeljövőben és/vagy egy alternatív jelenben játszódó antológia-sorozat alkotója szerint „az összes epizód a mai életünket mutatja be és azt az életet, amit 10 percen belül élhetünk, ha ügyetlenek vagyunk”.

A rendkívül nyomasztó, mégis szórakoztató sorozat több súlyos kérdést is felvet: Milyen lehet az a világ, amelyben a lakosok fejébe egy olyan chip van beültetve, ami minden látott momentumot képes rögzíteni és visszajátszani. Vajon mennyire kívánatos az a technológiai újítás, ami lehetővé teszi, hogy az aggódó szülő – szintén egy beépített chip segítségével – figyelemmel tudja követni gyermeke tartózkodási helyét, sőt arra is lehetősége van, hogy lássa azt, amit a gyermeke éppen lát? Milyen világ az, amiben a számítógépünk kameráján keresztül figyelik minden mozdulatunkat? Mi van akkor, ha megjelenik egy olyan szolgáltatás, ami teljes fizikai valójában – a közösségi oldalakon való megnyilatkozásait felhasználva – szimulálni tudja az elhunytat? Mi történne, ha minden szociális megnyilvánulásunkkor egy 1-től 5-ig terjedő skálán pontoznánk egymást, az ekképpen kialakuló átlagok pedig fontos szerepet töltenének be a társadalmi státuszunk alakulásában?

A napjaink legkitűnőbb és legmeghatározóbb sorozatai között számontartott, sokszor szatirikus alkotás egyes részeinek mozzanatait számos alkalommal vonták párhuzamba a realitással. Az első évad Himnusz című bevezető részében a királyi család elrabolt tagját csupán akkor engedik szabadon, amennyiben a miniszterelnök élő adásban közösül egy disznóval. Talán nem véletlen, ha erről az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnökének, David Cameronnak a hírhedt Piggate-botránya jut eszünkbe. A sorozat készítői ezen kívül utaltak Donald Trump amerikai elnökké választására is: „Ez nem egy sorozatepizód, nem marketingfogás, hanem a valóság.” A Waldo című epizódban egy humorista által kitalált, politikailag inkorrekt kék medve indul a választáson. A posztmodern párhuzamot nem nehéz észrevenni…

Az eltérő szereplőgárdával rendelkező, különálló egységeket képező epizódokat kezdetben a brit Channel 4 csatorna sugározta, a 2016-ban megjelenő harmadik évad viszont már a Netflix jóvoltából készült el. Azóta is ez a streaming szolgáltatás gyártja az antológia-sorozatot, amiben George Orwell profetikus gondolatainak egyfajta 21. századi mozgóképes változatát tisztelhetjük.

Charlie Brooker 2019-ben is elénk tartja a Fekete tükröt. Az ötödik évad nulladik részének tekinthető Bandersnatch című epizód Netflixen történő megtekintése azért is páratlan élmény, mert interaktív mivoltából fakadóan mi választhatjuk meg nem csupán azt, hogy a történet fő irányvonala merre tolódik, hanem például azt is, hogy mit reggelizzen a főszereplő; de akkor se lepődjünk meg, ha a főhősünk kiszól nekünk a filmből…

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.