2013. május 6., 08:27

Berobbant a mozikba a Vasember 3

LOS ANGELES. Az észak-amerikai mozikba is berobbant a Vasember 3 című szuperhős film. Bemutatása első hétvégéjén 175,3 millió dollár folyt be a jegyeladásokból, ezáltal minden idők második legnagyobb kasszasikerét hozta az Egyesült Államokban és Kanadában.
A Robert Downey Jr. főszereplésével a Marvel filmstúdióban forgatott újabb Vasember-epizódot péntektől kezdték vetíteni Észak-Amerikában, egy héttel azután, hogy a világ 42 országában már bemutatták. A nemzetközi jegyeladásokból eddig 504,8 millió dollár folyt be. Vasárnapig világszerte 680,1 millió dollárt zsebelt be eddig a Vasember 3, ez jóval meghaladja a Vasember 2 teljes forgalmazását, amely 312 millió dollár volt.

A filmet forgalmazó Disney filmstúdió rendkívül elégedetten nyilatkozott az eredményről, összehasonlítva a tavalyi Bosszúállók című kaszasikerrel, amely akkor a premier hétvégéje alatt 207,4 millió dollárt forgalmazva vált minden idők legnagyobb kasszasikerévé Észak-Amerikában.

A Vasember 3 mögött messze elmaradt a hétvégi bevételi toplista második helyezettje, a Paramount Pictures Izomagyak című filmje, amely 7,6 millió dolláros forgalmazással kezdett. A Jackie Robinson baseball játékos életét bemutató 42 című filmdráma került a jegyeladási lista hármadik helyére 6,2 millió dollárral.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.