2016. szeptember 14., 16:19

Az elmúlt évek legjobb alkotásai mutatkoznak be a Szlovák Filmnapokon

BUDAPEST. Az elmúlt két év legjobb öt alkotása mutatkozik be a magyar közönségnek szeptember 15. és 17. között a budapesti Toldi moziban tartandó Szlovák Filmnapokon.

A legsikeresebb szlovák és szlovák-cseh koprodukciós alkotások között lesz látható Marko Skop Eva Nová című filmje, amelynek főszerepében Emília Vásáryovát láthatja a közönség - közölte a Budapest Film.   

Figyelemre méltó Jaro Vojtek Gyerekek című alkotása is, amely négy epizódban és négy szemszögből mutatja be a gyermek-szülő kapcsolatot, annak felhőtlen vagy épp boldogtalan pillanatait, az elkerülhetetlen döntésekkel és következményeikkel együtt.   

Levetítik továbbá Peter Bebjak A takarító című díjnyertes alkotását is, amelyben az elhunyt emberek lakását takarító főszereplő bizarr kedvtelésre lel: "élő adásban" kezdi el megfigyeli a hozzátartozók életét.   

Ivan Ostrochovský Koza című díjnyertes filmje szlovák-cseh koprodukcióban született, és egy egykori olimpikon bokszoló létbizonytalanságát, mindennapos küszködését és emberi döntéseit dolgozza fel valós események alapján.   

Záró filmként pedig Slávek Horák cseh és szlovák koprodukcióban készült alkotása lesz látható Házi gondozás címmel.   

A nyitófilm után "Ismét jó és eredményes pályán? avagy Milyen a kortárs szlovák film?" címmel Prikler Mátyás rendezővel és Marek Lešèák forgatókönyvíróval beszélget majd Gerencsér Péter filmtörténész.   

A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal és magyar szinkrontolmácsolással vetítik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.