2019. október 5., 14:56

Az egyiptomi filmgyártás egyik úttörőjéről, a félig magyar Széfeddin Sefketről mutatnak be dokumentumfilmet Kolozsváron

Az egyiptomi filmgyártás egyik úttörőjéről, a félig magyar Széfeddin Sefket életútjáról szóló dokumentumfilm ősbemutatóját tartják vasárnap a rendező szülővárosában, Kolozsváron, a Filmtettfeszten.

kolozsvari-megemlekezes.jpg
Fotó: Archívum

A Sefket rejtély című 55 perces dokumentumfilmet Maksay Ágnes rendezte, és a kolozsvári VideoPontes Stúdió készítette a Magyar Média Mecenatúra támogatásával.

A rendező az MTI-nek elmondta: Széfeddin Sefket Tibor Kolozsváron született 1913-ban, Ahmed D. Dzselaleddin bejnek, a török szenátus titkárának és Incze Gabriella kolozsvári színésznőnek az elsőszülött fiaként. Csodagyereknek tartották. Ötévesen közölte első versét a kolozsvári Ellenzékben. A két világháború között a kolozsvári magyar zenés színház munkatársaként és újságíróként dolgozott, és filmes pályáját is magyarul kezdte: ő írta a Kalotaszegi Madonna regényt, majd az ebből készült film forgatókönyvét. Kolozsvár és Budapest után 1947-ben Kairóba költözött, és míg új hazájában sikert sikerre halmozott, nevét szülőföldjén elfeledték.

Széfeddin Sefket Egyiptomban 25 filmet, Libanonban kettőt rendezett, az arab filmes világ legnagyobb sztárjaival dolgozott, sok híres színészt ő indított el a filmes karrier útján.

Maksay Ágnes elmondta: a kalandos életutat feldolgozó dokumentumfilm elkészítése is meglehetősen kalandos volt. Az egyiptomi forgatásokon az is megesett, hogy rendőrök lépkedtek az operatőr nyomában, hogy figyeljék: képbe kerül-e egy olyan épület, amelyet nem szabad lefilmezni.

A Sefket rejtély dokumentumfilmet Filep Farkas és László Loránd fényképezte, Filep Farkas vágta, a film oknyomozó riportere Boros Lóránd, narrátora Szilágyi Szabolcs, hangmérnöke Wahl Frigyes volt. Maksay Ágnes jegyezte a film forgatókönyvét is.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.