2020. február 20., 19:24

Az Amazonon debütál Al Pacino új sorozata

Pénteken debütál az Amazon streamingszolgáltatásában Al Pacino új tévésorozata, amelyben az Oscar-díjas színész egy nácivadászt alakít.

Hunters, Al Pacino
Fotó: TASR / AP

Al Pacino több mint öt évtizedes pályafutása alatt most először játszik tévésorozatban.

A tízrészes Hunters című széria a hetvenes években játszódik New Yorkban, ahol egy nácivadász csoport ered a bujkáló és szervezkedő bűnösök nyomába.

A nyolcvanadik évét áprilisban betöltő Al Pacino elmondta, hogy a 12 órányi sorozat számára olyan volt, mintha egy nagyon hosszú filmet forgatott volna. Hozzáfűzte, hogy a film „egy őrült történet”,

nagyon félelmetes sztori, amely egyúttal „nehéz, mély, tragikus érzelmeket” közvetít.

David Weil, a sorozat alkotója nagymamája történetét elevenítette fel, azokat a dolgokat, amelyeket a második világháború alatt átélt, és amelyekről neki, az unokájának mesélt.

Közölte: gyerekként úgy érezte, mintha egy képregény lett volna, amit hallott és szuperhősök világa tárult volna ki előtte.

Most rajtunk a sor, hogy átadjuk ezt az örökséget a következő generációnak, és elmeséljük ezeket a történeteket

 - hangsúlyozta Weil, aki arról is beszélt, hogy a Hunters valójában „szerelmes levél a nagyanyjához”.

Mint mondta, fontosnak tartja, hogy az emberek megtudják, mi volt a holokauszt, hogy soha többé ne fordulhasson elő.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.