Az alkotó - megéri még eredetinek lenni 2023-ban?

A főhős Joshua Taylor őrmester az amerikai hadsereg titkosügynöke. A film 2055-ben veszi kezdetét, amikor a mesterséges intelligencia egy nukleáris robbanófejet robbant fel Los Angeles-ben.

A nyugatiak a történtek miatt hadat üzennek az eddig békében élő mesterséges intelligenciának, emiatt pedig a világ kett szakad. A keletiek továbbra is támogatják és elfogadják a mesterséges intelligenciát, míg a Nyugat felesküszik annak kipusztítására.

Egy évtizeddel ezután ismerjük meg főhősünket Joshuát, aki titkosügynökként éli életét a Gemma Chan által alakított Maya férjeként. Maya apja, Nirmata, a keletiek rejtélyes géniusza a mesterséges intelligencia fejlesztésében. Maya látszólag életét veszti egy akció közben, Joshua pedig öt évvel később egy megbízást kap, amiben az Alpha O-t, Nirmata legújabb szuperfegyverét kell kiiktatnia. A misszió során kiderül, hogy a szuperfegyver egy robot kislány, Joshua pedig megszegi parancsát, és elmenekül a kislánnyal. Kettejük kalandjának vagyunk szemtanúi a film során.

A filmről sok jót el lehet mondani. Egyik legnagyobb pozitívuma, hogy Gareth Edwards, aki korábban már bizonyított rendezőként, most is kiváló munkát végzett. Csapatával olyan látványvilágot sikerült alkotniuk a csekély 80 millió dolláros költségvetésükből, amire a mai százmilliós alkotások is jogosan lehetnének féltékenyek.

Mellette felbukkan a legendás Hans Zimmer is, akinek a zenéje ugyan nem annyira maradandó, mint azt legemlékezetesebb alkotásai esetében megszokhattuk, de teszi a dolgát ott ahol kell, az érzelmek és a hangulat elmélyítésében.

Itt lehet kitérni az alkotás negatívumaira is, amelyek leginkább a forgatókönyvből, vagy inkább annak hiányából erednek. Ugyanis a sztori bármennyire is eredetiként van beharangozva, ha jobban körülnézünk, kiderül, láttunk már ilyen jellegű történeteket hasonlóan feldolgozva. Nézőként nem tudtam elmenni például amellett, mennyire emlékeztetett Neil Blomkamp 2013-as sci-fijére az Elysiumra, annak ellenére is, hogy a két film története alapjáraton különbözik egymástól.

A film próbál egyensúlyt tartani tudomány és érzelmek között, de inkább egy érzelmekre hatni próbáló alkotásról beszélhetünk. Ezzel nem lenne önmagában baj, és szétszórtan bizonyos helyeken működik is, de mégiscsak az embernek sokszor az az érzése, hogy Edwards nehézkesen tudja visszatartani a film szentimentálisabb részeit attól, hogy ne legyenek túlságosan is ömlengősek.

Ha a tudományosabb oldaláról közelítenénk meg, ott is falnak ütköznénk, hiszen a történet, a film filozófiája, vagy épp a mélysége, mind túlságosan is egyszerű ahhoz, hogy ebben bármi maradandót, újat, vagy jövőbe tekintőt kapjunk. Vannak a gonoszok, akik gonoszok, mert… És vannak a jók, akik pedig a jó oldalon állnak, mert ők a jók.

Emiatt a főhős karaktere sem kap többet annál, hogy szeretné megmenteni feleségét, mert szereti őt, és szeretné védelmezni a kis robotot, mert őt is megszerette. Komolyabb dilemmák, belső konfliktusok, különösebb karakterárnyalatok kimaradnak főhősünkből, így Joshua személye ugyan szerethető az elejétől a végéig, de nem érdekes, márpedig a szerethetőség és az érdekesség közül nagyon sokszor az utóbbi a nyerő egy jó karakternél.

Az alkotó mindent összevetve egy kevésbé érdekes, de annál inkább szolid alkotás, amit az idő vasfoga idővel be fog nyelni a feledés bugyraiba. Minden hibája ellenére mégis megéri elmenni rá, hiszen ma már oda került a populáris filmek gyártása, hogy annak is örülnünk kell, ha valaki legalább megpróbál eredetit alkotni. Abban az esetben pedig, ha a film nem fog jól teljesíteni a moziknál, márpedig eddig különösebben nem szárnyal, akkor továbbra is úszkálhatunk a felesleges folytatásoktól és újragondolásoktól apadó pocsolyákban.

Megosztás

Címkék

Az alkotó - megéri még eredetinek lenni 2023-ban?

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre