2021. szeptember 2., 14:40

Alkalmi bélyegen a Kukori és Kotkoda szereplői - VIDEÓVAL

A Kukori és Kotkoda című rajzfilmsorozat szereplőit ábrázoló alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki  ünnepélyes keretek között csütörtökön Budapesten a Magyar Posta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) együttműködésben.

Ikonikus hősök
Kukori és Kotkoda bélyegen
Fotó: MTI

A közös kezdeményezésként 2019-ben indított Mesehősök bélyegkollekció újabb darabját az MTVA és a Magyar Posta Zrt. vezetői bocsátották forgalomba.

Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke elmondta: a Süsü, a sárkány és a Frakk, a macskák réme után idén a Magyar Televízió egy másik ikonikus mesesorozatának, az 1970-es években bemutatott Kukori és Kotkodának a szereplőivel készült 50 ezer példányban egyedi bélyegblokk, amelynek három címletén a három főszereplő, keretrajzán a baromfiudvar és a további szereplők láthatók.

A Kukori és Kotkoda az első olyan tévémese-sorozat, amely a Magyar Televízió megrendelésére született, írója Bálint Ágnes, tervezője és rendezője Mata János volt.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója kiemelte: a mese szereplői örökérvényű értékeket közvetítenek, mindezt szórakoztató formában, mesefigurák által, vicces történetek során, amelyeken generációk nőttek fel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.