A Pelikán ügyirat
Újabb résszel jelentkezik a ma7 médiacsalád újságíróinak kulturális ajánlója. Filmek, könyvek, zenék. Minden, amit látni, olvasni vagy hallgatni érdemes!
Minap holtan találták Michelle Rivasi francia EP-képviselőt. Infarktusban halt meg, pedig két nappal a halála előtt komplett egészségügyi vizsgálaton vett részt. Természetesen teljesen véletlen, hogy ő volt az, aki szorgalmazta az Európai Bizottság vezetője korrupciógyanús vakcinabeszerzési botrányának teljes körű kivizsgálását.
Nem is tudom, miért jutott eszembe ennek kapcsán.
A Pelikán ügyirat című film, amely azon túl, hogy kiváló színészek játszanak benne (például Julia Roberts és Denzel Washington), annyira reális és hihető politikai-gazdasági bűntényt feltáró triller, hogy szinte hátborzongató. Az Alan J. Pakula rendezte film kereken harminc éve készült, és legalább háromszor láttam, de a brüsszeli eset hatására valószínűleg ismét megnézem, hiszen az élet írta történetek nem mindig véletlenek. S a film közben legalább álmodozhatok, hogy a végén győz az igazság.